Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

180 I . ' . Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 ügyminiszter részvételével tartottak megemlékezéseket Sopronpusztán és Fer­tőrákoson abból az alkalomból, hogy 20 évvel ezelőtt, ezen a napon a sopronpusztai páneurópai pikniken néhány órára megnyílt a magyar állam­határon lévő „vasfüggöny" és keletnémetek százai jutottak át Ausztriába. A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Sólyom László, Carl Bildt, vala­mint a villámlátogatásra Magyarországra érkező Angela Merkel, aki elmond­ta: „Németország és a német emberek soha nem fogják elfelejteni, amit Ma­gyarország tett azért, hogy ma mindannyian szabadságban élhetünk". Angela Merkellel külön megbeszélést folytatott - Szabó Vilmos KÜM államtitkár és Czukor József szakállamtitkár társaságában - Bajnai Gordon kormányfő. Sólyom László udvariassági látogatáson fogadta a német kancellárt, majd együtt vettek részt az ünnepi „Európa-koncerten" a fertőrákosi Barlangszín­házban, ahol mindketten beszédet mondtak. Sólyom László a nap folyamán találkozott az ausztriai magyar szervezetek képviselőivel is. Augusztus 19. Carl Bildt svéd külügyminiszter, aki az EU soros elnöksége nevében vett részt a Páneurópai Piknik huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemléke­zésen, külön megbeszélést folytatott Balázs Péter külügyminiszterrel a svéd elnökség prioritásaihoz kapcsolódó aktuális kérdésekről. Balázs Péter és Carl Bildt megvitatta, hogy a svéd EU-elnökség és a Visegrádi Csoport idei ma­gyar elnöksége miképpen működhet együtt azokon a területeken, amelyek­nek mindkét elnökség kiemelt figyelmet szentel. Az együttműködés lehetsé­ges területei közé tartozik a Nyugat-Balkán euro-atlanti integrációja, a Kele­ti Partnerség, valamint az energiabiztonság. Augusztus 19. Magyarország-napként ünnepelte több amerikai szövetségi állam augusztus 19-ét az 1989-es páneurópai piknik évfordulója alkalmából. Arnold Schwar­zenegger kaliforniai kormányzó külön közleményben méltatta a 20 évvel ez­előtti magyar-osztrák határnyitás jelentőségét. Augusztus 19. A Kormány döntött a magyar és a szerb kormánya közötti, a védelmi terüle­ten történő együttműködésről szóló megállapodás létrehozására adott felha­talmazásról. [63/2009. (VIII. 19.) ME hat.] Augusztus 20. A nemzeti ünnep alkalmából Bajnai Gordon miniszterelnök részt vett és beszédet mondott a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának 2009-es díjátadóján. Az elismeréseket Bajnai Gordon kormányfő, Szili Kata-

Next

/
Oldalképek
Tartalom