Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009
I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI WB Ê 105 bizottság tájékoztatást kapott arról, hogy a szlovák parlament külügyi bizottsága május 20-án eljuttatta a magyar félnek a KMKF intézményesítésével kapcsolatos jogi kifogásait tartalmazó elemzést. Ülésezett a KMKF gazdasági albizottsága is, ahol megfogalmazódott: Kárpát-medencei stratégia szükséges a gazdasági válság ellen és ez a szomszédos országok érdeke is. Május 27. Orbán Viktor, volt miniszterelnök, a FIDESZ-MPSZ elnöke Rómában megbeszéléseket folytatott Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel, akivel megállapodott arról, hogy közös munkabizottságot hoznak létre, melynek feladata lesz a két ország együttműködésének előkészítése a megújuló energiák kutatásának és felhasználásának területén. Május 27. A Kormány rendeletet hozott a magyar-horvát a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló egyezmény végrehajtásáról szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről [111/2009. (V. 27.) Korm. rend.], a menekültek vízumkötelezettségének eltörléséről szóló, európai megállapodásban részes államává váláshoz szükséges bejelentésről [1076/2009. (V. 27.) Korm. hat.], valamint Magyarország és Kambodzsa között, Kambodzsa Magyarországgal szemben fennálló adósságának konszolidálásáról és rendezéséről [1078/2009. (V. 27.) Korm. hat.] és a magyar-kambodzsai fejlesztési együttműködésről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról. [1079/2009. (V. 27.) Korm. hat.] Május 27-28. Várkonyi László szakállamtitkár Phnom Penhben rész vett az EU és az ASEAN államok külügyminiszteri tanácskozásán. Az értekezlet alkalmából megbeszélést folytatott Sun Saphoeun asszonnyal, a kambodzsai Külügy és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium államtitkárával. Ezt követően két megállapodást írtak alá Kambodzsa Magyarországgal szemben fennálló adósságának rendezéséről, Ouk Rabunnal, a Gazdasági és Pénzügyminisztérium államtitkárával, valamint a fejlesztési együttműködésről Sun Saphoeun asszonynyal. Május 27-28. Finnországba utazott Iván Gábor európai uniós ügyekért felelős szakállamtitkár és aktuális európai uniós témákról folytatott megbeszéléseket Kare Halonennel, a finn MeH Európa-ügyi államtitkárával.