Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

Kormányszóvivő: Néhány perccel ezelőtt ért véget Gyurcsány Ferenc, a Ma­gyar Köztársaság miniszterelnökének és Nicolas Sarkozy, a Francia Köztársa­ság elnökének megbeszélése. A történtekről, elhangzottakról ők maguk számolnak be a sajtó képviselőinek, és utána lesz lehetőség néhány rövid kér­désre is. Gyurcsány Ferenc: Köszöntöm Nicolas Sarkozyt, a Francia Köztársaság elnökét Budapesten, Magyarországon! Franciaország és Magyarország ugyanabban érde­kelt: erős Európát és erős európai nemzeteket szeretnénk. Ehhez változások és re­formok sora kell; változások és reformok sora az Európai Unióban és valamennyi európai nemzetben. Elmélyíteni és kiterjeszteni az együttműködést - ez a célunk; a lehető legkülönbözőbb területeken szoros francia együttműködés annak érdeké­ben, hogy a közös energiapolitikában, bel- és igazságügyi politikában, vagy ép­pen a közös védelem politikájában Európa messzebbre jusson a következő években, mint ahol most tartunk. Nem kevesebb, hanem több Európát akarunk. Nem technikákról akarunk vitatkozni, hanem egy erős, politikai Európáról. Fran­ciák és magyarok szeretnénk közösen véget vetni annak az időszaknak, amikor Európa magában a technikákról szólt. Európának arról kell szólnia, hogy az euró­paiak megállják a helyüket ebben a világban. Az európaiak nem félnek; nem fél­nek Délkelet-Ázsia országaitól, nem félnek az Egyesült Államoktól, mert erősek és teljesítőképesek. Ehhez egy sor változás és mélyebb együttműködés kell. Arról szólnak ezek a reformok, hogyan lehet összeegyeztetni a felelősséget és a szolida­ritást. Felelősséget vállalni önmagunkért és az országunkért, közben nem elen­gedni egymás kezét, kinyújtani a kezünket a többiekért. Magyarország üdvözli azt a javaslatot, amit Sarkozy elnök úr tett, melynek értelmében induljon el egy hosszabb gondolkodási folyamat arról, merre menjen Európa a következő 10-20 évben. Ha szükség van „bölcsek tanácsára", akkor alakítsuk meg a „bölcsek tanácsát"! Abban állapodtunk meg, hogy közös levélben fordulunk az Európai Néppárthoz, illetve az Európai Szocialisták Pártjához, hogy támogassák ezt a javaslatot. Abban állapodtunk meg, hogy közösen lépünk fel annak érdekében, hogy a Franciaországban és Magyarországon részben hasonló alapokon létrejövő úgynevezett fejlesztési pólusok vagy régiók hálózatát hozzuk létre. Az európai versenyképesség alapja nem lehet más, mint szakmai - tudomá­nyos, gazdasági, kulturális - együttműködések és ezek centrumainak hálózata. Szeretnénk, ha közös és egyeztetett politikával tudnánk föllépni a ciklus második felében annak érdekében, hogy előkészítsük a hosszabb távon nemze­teinknek és Európának egyaránt fontos és tartósan fenntartandó közös agrárpoliti­ka kérdéseit. Beszéltünk regionális kérdésekről, természetesen Koszovóról és egy sor más európai és globális ügyről is. Nicolas Sarkozy: Szeretném elmondani, milyen boldog vagyok, hogy itt lehetek Magyarországon politikai és személyes okokból is, ahogy' azt mindenki elkép­311

Next

/
Oldalképek
Tartalom