Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

ahogyan az, ha úgy tetszik, Szent István korától folyamatosan épült. És ha már Szent Istvánnál tartunk: muszáj azt mondanom, hogy a legnagyobb történelmi tett maga az államalapítás. Van-e közöttünk bárki, aki meg tudná mondani, hány nemzet él a világon; nem tudjuk megmondani, hány nyelv van a világon. Azt tudjuk, hogy finnugor nyelvet beszélő mintegy húsz nemzet vagy nemzetrész létezik; és azt is tudjuk, hogy összesen háromnak van saját állama. Ahol nincsen saját állam, ott előbbutóbb veszélybe kerül a nemzet. Ezért minden bús-borongós nemzeti ítélettel szemben én azt mondom, hogy van oka a magyaroknak büszkének és boldognak lenni, mert saját államunk van. Azon kevesek közé tartozunk - ez pár száz a világon -, akik államot tudtak alapítani a történelmi, nemzeti, nyelvi és egyéb kultúrájuk megőrzésére, gyarapítására; egy olyan sajátos identitás megteremtésére, amely állam nélkül nem megy. Ahogyan azt látom, hogy veszélyben vannak azok a finnugor nyelvinemzeti közösségek, amelyeknek nincsen saját államuk, úgy pontosan tudom, milyen veszélynek és kockázatnak vannak kitéve azok a magyar nemzeti közösségek, amelyeket elszakít egy államhatár a magyar politikai államtól. Ez akkor is igaz - Európai Unió ide vagy oda, schengeni rendszer ide vagy oda -, ha Magyarországnak tartósan fenn fog maradni az a kötelezettsége, hogy támogassa és segítse a határon túl élő közösségeket. Egyszerűen azért, mert többről van itt szó, mint polgári, politikai, emberi szabadságjogokról. Valami másról. Arról, hogy jó dolog magyarnak lenni. Arról, hogy magyarságunkban ott hordunk valami olyasmit, ami nyilvánvalóan más, mint amit szlovák, rutén, román, szerb barátaink és testvéreink hordoznak magukban. Nem vagyunk jobbak, nem vagyunk különbek; mi magyarok vagyunk, ők pedig szerbek, ruténok, szlovákok, vagy éppen mások. Mi szeretünk magyarnak lenni és azt gondoljuk, hogy segítenünk kell azoknak, akiket fenyeget az a valóságos veszély, hogy ma a sok identitású polgár egyszerre magyar is, szlovák is - és folytathatnám a sort - és egyszer csak elveszíti magyarságát. Hogyan lehet jól csinálni, ez a fogas kérdés! Nem könnyű. Amit ezekben a napokban és hónapokban tettünk, az ezzel együtt is vállalható, én magam büszke vagyok rá. Hadd utaljak legalább egyetlenegy dologra! (...) Van legalább egy dolog, amiben mi egészen biztosan nem vagyunk önzéssel vádolhatók. A teremben itt ülők talán tudják, de a szélesebb magyar nemzeti közösség nem biztos, hogy tudja: nagyon könnyen sikerült megállapodnunk arról az elmúlt évben, hogy megváltoztatjuk a korábbi, alapvetően a határon túli nemzeti magyar közösségek létszámához igazodó támogatást. Megváltoztatjuk, mert megváltozott Európa eme középső felének helyzete és ebből következően a magyar közösségek helyzete is: szlovák barátaink, román barátaink immár az Európai Unióban vannak. Ez nem old meg mindent. Ez olyan lehetőség, amit egyelőre nem élveznek a Délvidéken vagy éppen a Kárpátalján élők. Ezért elsősorban nekik kell támogatást adni. Az igazi nagy felelősség az, hogy a közös nagy majdnem-európai államból egyelőre 301