Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007
akkori március 15-ét ünnepelve a jogokról beszélünk, az alkotmányos alapokat ünnepeljük. Nem-forradalmi időkben ezek éltetik tovább a forradalmat. Ezek a végső biztosítékok: az alkotmányos jogok megsértése ellen fel lehet lépni, a jogsérelmeket orvosolni lehet. Ezért kívánjuk ma is és kell mindig kívánnia a nemzetnek „a sajtó szabadságát", a vélemény és a gyülekezés szabadságát, az összes többi jogot. Időszerű hozzátennem ehhez: a demokrácia alapstruktúrái és a szabadságjogok nemzeti konszenzust testesítenek meg. így volt ez 1848-ban is; és bár 1848 március szépséges napjait hamarosan sokféle meghasonlás és széthúzás követte, azonban az áprilisi törvényekbe foglalt egyetértés minden felszíni viharnak ellenállt és az érvénye máig él. Március 22. Sólyom László köztársasági elnök pohárköszöntője a Lengyel Köztársaságban tett állami látogatásakor a tiszteletére adott díszvacsorán (Varsó, 2007. március 22.) Tisztelt Elnök úr és Kaczynska Asszony! Hölgyeim és Uraim! Kedves lengyel Barátaink! Mindenekelőtt szeretném köszönetemet kifejezni a baráti fogadtatásért, a szívélyes vendéglátásért. Nagy örömömre szolgált, hogy a múlt évben több alkalommal is sor került elnöki találkozókra, és személyesen is szerepet vállalhattunk a népeink közötti hagyományos kapcsolatok gazdagításában; majdnem pontosan egy éve, március 24-én Budapesten és Győrben, majd sokoldalú keretek között június 28-án Poznanban, az 50 évvel azelőtti ottani eseményekre emlékezve, azután Csehországban V4-es keretben, október 22-23-ikán pedig Budapesten, a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Szimbolikus jelentősége volt annak, hogy együtt vettünk részt a magyar-lengyel testvérvárosok és testvérmegyék képviselőinek győri találkozóján, majd a magyar-lengyel barátság emlékművének avatási ünnepségén. E találkozó nyomán született az a megállapodás, melynek alapján országaink parlamentjei határozatot hoztak arról, hogy március 23-át a Magyar-Lengyei Barátság Napjává nyilvánítjuk. Nagy öröm számunkra, hogy holnap első ízben itt, Lengyelországban, Önökkel együtt ünnepelhetjük ezt a napot, melynek jelentőségét Kaczynski elnök úrral közös nyilatkozatban is méltattuk. A magyar-lengyel barátság közös kincsünk, amely ezer év alatt kovácsolódott ki. Emlékezzünk közös királyainkra, s arra, hányszor harcoltunk együtt idegen hódítók, elnyomók ellen. A népek tavasza idején a „szabadságunkért és szabadságotokért" jelszó alatt lengyelek ezrei küzdöttek a magyarok oldalán az 1848-1849. évi magyar szabadságharcban. A leghíresebbet közülük, Bem József tábornokot csatába induló katonái „Bem apónak" nevezték, tiszteletre méltó, sze223