Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007
Január 18. A Magyar Köztársaság Kormányának 2003/2007. (1.18.) Korm. sz. határozata a Magyar Köztársaság részvételéről a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) alapjainak tizennegyedik feltöltésében (A határozat a közzététele napján lépett hatályba.) A Kormány a) egyetért a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA - a továbbiakban: Társulás) 209. számú, a Társulás 14. alapfeltöltéséről szóló határozatával és a határozatban szereplő magyar hozzájárulás összegével; b) felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a Társulásban a Magyar Köztársaságot képviselő kormányzói feladatkörében eljárva, a jelen határozat a) pontjában foglalt döntésről a Társulást értesítse és az annak megfelelő Kötelezettségvállalási Nyilatkozatot kiadja; c) felkéri a pénzügyminisztert, hogy a vonatkozó évek központi költségvetésébe tervezze be a Társulás tizennegyedik alapfeltöltéséből származó fizetési kötelezettségeket és intézkedjen a szükséges fizetési kötelezvények kiállításáról, valamint a befizetések végrehajtásáról. Január 18. A Magyar Köztársaság Kormányának 2004/2007. (1.18.) Korm. sz. határozata a Magyar Köztársaság Kormányának részvételéről a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) multilaterális adósság-elengedési kezdeményezésében (A határozat a közzététele napján lépett hatályba.) A Kormány a) támogatja a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA - a továbbiakban: Társulás) Kormányzótanácsának Multilaterális Adósság-elengedési Kezdeményezésére vonatkozó (a továbbiakban: Kezdeményezés) 211. számú határozata alapján a Magyar Köztársaságnak a Kezdeményezésben történő részvételét; b) egyetért az a) pontban megjelölt határozat szerinti hozzájárulásnak a Társulás részére történő folyósításával a Kezdeményezés első (2007-2008) és második (2009-2016) időszakára vonatkozóan. A Kormány a Kezdeményezés harmadik (2017-2044) időszakára vonatkozó pénzügyi kötelezettségvállalásról legkésőbb a Kezdeményezés második időszakának végéig dönt; c) felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a Magyar Köztársaságot a Nemzetközi Fejlesztési Társulásban képviselő kormányzói feladatkörében eljárva a jelen határozat a) pontjában foglalt döntésről a Társulást értesítse és az annak megfelelő Kötelezettségvállalási Nyilatkozatot kiadja; 209