Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006
A környezetvédelmet sorolom másodikként azon területek közé, ahol Magyarország egy európai értékközösség létrejöttéhez hozzájárulhat. A magyar Alkotmánybíróság értelmezése a környezetvédelemhez való jogról olyan eredmény, amit európai kollégái is felhasználhatnak. Elnöki mandátumom egyik súlypontja, hogy a jövő nemzedékek iránt különös felelősséget érző elnököket egy informális együttműködés keretei között egyesítsem. Hangsúlyozom, a környezet védelme és a jövő generációkért vállalt felelősség olyan értékek, amelyek közvetlenül gyökereznek Európa keresztény hagyományában, de szekularizált világunkban is általános érvénnyel és egyesítő erővel bírnak. Harmadik területként a nemzeti kisebbségek kérdését említem. Itt jó példa, hogy a kisebbséget - és főleg a szórványt - gondozó és remélhetőleg megtartó intézményhálózat sokszor csak maga az egyház. Ugyanakkor ezzel szemben hat a többségi államok nemegyszer a többségi nemzet iránt elfogultan elkötelezett papsága. Az egyetemes egyháznak lehet érdeke az utóbbi erősítése, de ez nem mehet a kisebbségek rovására. A vallás saját kultúrán belüli megélése nem tagadható meg a hívőktől. Természetszerűleg jelentkezik tehát a kisebbségek igénye a területi elvű egyházszervezés mellett a személyi elv alapján történő püspökrendelésre. Ez megoldaná a szórvány-lelkigondozást is. Sőt: Európában a szabad munkaerőáramlás nagy tömegeket visz külföldre, akiknek szintén anyanyelvi, és saját kultúrájuknak megfelelő vallásgyakorlásra van szükségük. Ha a kereszténység társadalmi helyzetét nézzük Európa szekularizált államaiban - gondoljunk csak az Alkotmányos Szerződés, illetve a Charta preambuluma körüli vitára -, talán nem erőltetett a nemzeti, vagy a környezeti és más jogok mellett elkötelezett kisebbségek kitörési pontjai közötti párhuzam. Ez elsősorban a passzív és megőrző attitűd elhagyásában jelentkezik. A nemzeti kisebbségek nem maradnak meg, ha csak a saját közösségben való anyanyelvhasználatra és a folklórra korlátozzák igényeiket. A teljes versenyképesség elérése tarthatja csak meg őket, amihez az anyanyelvi iskoláztatás és saját értelmiség mellett, saját gazdasági erő és média is kell. Természetesen lehetne még sorolni az egyes értékeket, amik számunkra fontosak, és úgy ítéljük meg, hogy része az európai kultúrának. De vajon ezek összességén túl mi az a plusz, ami létrehozza az úgynevezett európai szellemet? Valóban európai szellemről kell-e beszélnünk vagy inkább nyugati kultúráról, ami kétségbeesetten keresi a helyét a globalizálódó világban? Vajon érvényes-e még ma is Karl Rahner gondolata, hogy Európában még az ateisták is keresztények? Tehát a kultúrának, ami körülvesz minket, része mindaz az etikai és antropológiai normarendszer, mely szorosan a kereszténységhez köthető. Vagy ez mára illúzió lett? Remélem, hogy ezek a kérdések is felmerülnek ezen a konferencián, amihez jó munkát kívánok. 330
