Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

bővítési politikát valósított meg. Akár az alkotmányozási folyamat nehézségeit, akár a versenyképességre vonatkozó Lisszaboni Folyamat nehézségeit vesszük, sokan azt mondják, hogy mindez azért van, mert túl gyorsan bővült az Európai Unió - lassuljon hát le, álljunk meg. Nem akarom eltitkolni, hogy politikusi körben is érzékelhető tartózkodás még a horvát csatlakozással kapcsolatban is. Márpedig ha valami, akkor Horvátország csatlakozása lesz az a lakmuszpapír, amely megmutatja: az Európai Unió komolyan gondolja-e, hogy van még dolga a Nyugat-Balkánon, vagy inkább ürügyet keres ahhoz, hogy késleltesse a csatlakozást. Ürügyet természetesen nem keveset lehet találni ebben a régióban, ha valaki azt keres. De teljesen világos, hogy két út van ebben a régióban: az egyik a bezárkózó nemzeti radikalizmusok útja - láttuk, hogy az mennyi szenvedést hozott a másik pedig az Európával való nyitott, demokratikus együttműködés, a nyitott szociális piacgazdaság építésének az útja. Ez reformok sokaságát követeli. Azt tapasztalom a régióban, hogy az ott is nagyon nehezen haladó reformokhoz sokszor éppen az ad erőt, hogy az európai csatlakozás perspektívája azokat is meggyőzi, azokat is a reformok támogatására ösztökéli, akik leginkább húzódoznának. Ha sokan fogják azt tapasztalni, hogy nagyon messze van az unióhoz csatlakozás, sőt akár a semmibe vesző ködbe burkolódzik, akkor mi fog történni ezzel a régióval? Magyarországnak mi lesz ebben az ügyben az álláspontja? Bátor, kezdeményező lesz-e, vagy inkább követő? Kalkulálni kezdünk-e, hogy ha ők csatlakoznak, akkor lehet, hogy nekünk egy vagy két euróval kevesebb fog jutni a közös kasszából? Ezt egy egyszerű piaci alkunak, a közös koncon való marakodásnak fogjuk-e tekinteni, vagy távlatos nemzetpolitika részeként azt mondjuk, hogy muszáj befektetni a térség biztonságába? Nos, éppen azt a reményt hoztam haza nyugat-balkáni utamról, hogy nyugodtabb lehet ez a régió. Mi ezt a témát igazából soha nem vitattuk meg magunk között. Magyarországon az Európai Unió bővítési politikája legfeljebb Románia csatlakozásával, nem kis részben az ott élő magyarságra is vonatkoztatva volt fontos, jelentős közéleti kérdés. Ezen túlmenően a magyar közéletben, de még a magyar politika belső világában is alig tapasztalható aktív, közös gondolkodás és munka azt illetően, hogy merre tovább, mi fog itt történni, ki fogja ezt megcsinálni. Kik azok az európai polgárok, európai politikusok, akik azt mondják, hogy nem lehet otthagyni ezt a térséget, és hogy ebben nekünk felelősségünk van. Ez nem egyszerűen arról szól, hogy a befolyásos európai országok politikusai a fejünk fölött majd osztanak és szoroznak. Hozzáteszem, ez nem egyszerűen csak politikusokról szól. Az európai közvélemény jelentős része - bizonyos országokban túlnyomó része - kifejezetten tartózkodóan viselkedik. Mondjuk azt, hogy ez rájuk tartozik? Mondjuk azt, hogy minket ez nem érdekel? Mondjuk azt, hogy mi ebbe nem akarunk befektetni? Azt hiszem, hogy nem kellene ezt mondanunk. Azt gondolom: ha van történelmi magyar felelősség itt ebben a régióban, akkor az részben ahhoz is kapcsolódik, hogy Magyarország 318