Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006
Október 3. Október A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - a szóvivője útján A SZERB KÖZTÁRSASÁG ÚJ ALKOTMÁNYÁNAK TERVEZETÉRE VONATKOZÓ VÉLEMÉNYÉRŐL ( http://www.kulugvminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/Szovivo i) A magyar kormány megelégedéssel veszi tudomásul, hogy Szerbia az egykori egypártrendszerben létrejött alaptörvény felváltására demokratikus szellemű alkotmányt készít. A tervezetből megítélhető, hogy annak szelleme és tendenciája aláhúzza Szerbia európai és jogállami elkötelezettségét. Magyarország mint olyan állam, amely Szerbiát támogatja az euro-atlanti integrációjának útján, ezt örömmel üdvözli. A magyar kormány fokozott figyelemmel vizsgálja a tervezet azon paragrafusait, amelyek a nemzeti kisebbségek, köztük a Vajdaságban élő magyar nemzeti közösség életét szabályozzák. Úgy tűnik, ezek a keretek alaptörvényi szinten megfelelnek az európai normáknak, és megfelelő alkalmazásuk esetén biztosítani tudják a magyar közösség fennmaradását és jövőjét a Vajdaságban. A magyar kormánynak meggyőződése, hogy a térségben mindenütt alapvető fontosságú a kisebbségek fennmaradását és prosperitását garantáló törvényi keret. A vajdasági autonómia kiterjesztésének a mértéke jelenleg elmarad a korábban kilátásba helyezettektől. Részletes tanulmányozást igényel, hogy az új alaptörvény e tekintetben majd mit fog jelenteni a gyakorlatban. Október 5. és október 9. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - a szóvivője útján A KOREAI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG NUKLEÁRISFEGYVER-KÍSÉRLETI SZÁNDÉKÁNAK, valamint VÉGREHAJTOTT ROBBANTÁSÁNAK MAGYAR HIVATALOS MEGÍTÉLÉSÉRŐL Október 5-i nyilatkozat : Magyarország a térség békéjét és biztonságát súlyosan veszélyeztető fejleményként értékeli a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kísérleti nukleárisfegyverrobbantási szándékát. Észak-Korea felelőtlen magatartása akadályozza az ázsiai kontinens biztonságának erősítését célzó nemzetközi erőfeszítéseket. Egy ilyen 277