Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005

I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya L§ (1) E rendelet hatálya az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiak­ban: NATO) Biztonsági Beruházási Programja (a továbbiakban: NSIP) keretében megvalósuló beszerzésekre terjed ki. Amennyiben a NSIP keretében megvalósuló beszerzés egyidejűleg e rendelet és a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszer­zésére. illetőleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozó sajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet hatálya alá is tartozik, akkor e rendelet szabályai szerint kell eljárni. (2) E rendelet hatálya kiterjed az NSIP keretében Magyarországon lefolyta­tásra kerülő beszerzési eljárásokban részt vevő szervezetekre, valamint a beszer­zési eljárásokban résztvevőkre. (3) E rendelet keretében lefolytatásra kerülő beszerzési eljárásokban - azok titokvédelmi minőségi szintjének megfelelően - ajánlattevőként az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a jogosultság megszerzésé­vel kapcsolatos eljárás szabályairól és az eljáró szervezetről szóló 164/2002. (VIII. 2.) Korm. rendelet alapján „NATO Beszállításra Alkalmas" vagy „Minősí­tett NATO Beszállításra Alkalmas" határozattal rendelkező, Magyarországon nyilvántartott gazdálkodó szervezetek vehetnek részt, kivéve a (4) bekezdésben foglaltakat. (4) Ha a (3) bekezdésben meghatározott minősített gazdálkodó szervezetek között nincs olyan, amelyik a beszerzés tárgyát képező szakterülettel foglalkozik, illetőleg van de a lefolytatott beszerzési eljárásban ajánlatot nem tett, abban az esetben a feladat végrehajtása érdekében az ajánlatkérőnek joga van megfelelő felkészültséggel rendelkező, de korábban még nem minősített gazdálkodó szerve­zettől - e rendelet eljárási szabályai szerint - ajánlatot kérni. Ebben az esetben az eljárást megindító hirdetményben, ajánlattételi felhívásban rendelkezni kell arról, hogy a (3) bekezdés szerinti szervezeteken kívül egyéb gazdálkodó szervezetek is részt vehetnek az eljárásban. A feladat titokvédelmi minősítési szintjének megfe­lelően az ajánlattétel előtt az ajánlattevő minősítését el kell végezni. (5) Az ajánlattevő alvállalkozóinak, illetve az ajánlattevő által a teljesítésbe bevonni kívánt harmadik személyeknek is rendelkezniük kell az általuk végrehaj­tásra kerülő feladat titokvédelmi szintjének megfelelő, a (3) bekezdés szerinti ha­tározattal, vagy NATO-tagállambeli gazdálkodó szervezetek esetén ezzel egyenértékű kormányzati minősítéssel. (6) E rendelet hatálya az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárait elérő vagy azt meghaladó értékű beszerzésekre terjed ki. A rendelet II., III., IV. és V. fejezete szerint kell eljárni a nemzeti, illetve közösségi értékhatárt elérő vagy 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom