Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005

11. § (1) A Tanács és a Kollégiumok ülései általában nyilvánosak. A zárt ülésen hozott határozatot is nyilvánosan ki kell hirdetni. (2) Az Alap működésének nyilvánosságát internetes honlap is biztosítja. A honlapon közzé kell tenni a Tanács és a Kollégiumok döntéseit, azok meghozata­lától (elfogadásától) számított 15 napon belül. A honlapon hozzáférhetővé kell tenni továbbá az Alap működésével kapcsolatos legfontosabb jogszabályokat, az Alapnak és kezelőszervének működésére vonatkozó valamennyi rendelkezést, va­lamint a Tanács és a Kollégiumok tagjainak nevét. A döntések nyilvánosságra hozataláról a Tanács, illetve a Kollégium elnöke gondoskodik. Záró rendelkezések 12. § ( 1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba - azzal, hogy a 4. § (5) bekezdés a) pontjában megjelölt hozzáadott támogatást első ízben a 2006. évi állami költségvetésben kell előirányozni. (2) Az e törvény hatálybalépését követően 90 napon belül meg kell tartani a Tanács első ülését. (3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a) az Alap működésének, forrásai kezelésének és felhasználásának részletes sza­bályait, a nyújtható támogatások rendező elveit, valamint a támogatási szerződés kötelező tartalmi elemeit, a vezetendő nyilvántartások tartalmát, b) az e törvény szerinti vállalkozások fejlesztési és más támogatásának céljait, fel­tételeit, c) a Tanács és a Kollégiumok feladatainak és működésének részletes szabályait rendeletben határozza meg. (4) A Kormány felhatalmazást kap a Magyar Köztársaság 2005. évi költ­ségvetéséről szóló törvényben a határon túli magyarok támogatására szolgáló fe­jezeti előirányzatok átcsoportosítására az Alap javára. (5) A 2005. évben az Alapból 500 millió forintot a Külügyminisztérium fe­jezetben határon túli magyarok programjainak támogatására szolgáló előirányza­tokban meghatározott célokra kell fordítani. 13. § E törvény alkalmazásában közeli hozzátartozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott személy. 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom