Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005
jövedelemadóról szóló törvényben a kiemelkedően közhasznú szervezetek részére juttatott adományra vonatkozóan meghatározott kedvezmények vehetők igénybe. (4) A meghatározott céllal juttatott vagy feltételhez kötött befizetések, adományok elfogadásáról a Tanács (5. §) a miniszter jóváhagyásával dönt. (5) Költségvetési támogatásként a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti befizetések, adományok előző naptári év öszszegével azonos rendszeres támogatás, amely nem lehet kevesebb, mint amennyi az Alap 1 milliárd forint összegre való kiegészítéséhez szükséges; b) eseti támogatás illeti meg az Alapot. (6) Az Alap működtetésének kiadásait az Alap finanszírozza. Az Alap működésének irányítása 5. § (1) A Tanács az Alap elvi irányító testülete. (2) A Tanács tizenöt tagból áll. Hét tagját a miniszter saját hatáskörében jelöli ki és bízza meg, illetve kéri fel. A Tanács elnökét és további hét tagját a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki. Tagnak felkérhető, illetve kinevezhető jelentős közéleti személyiség is. 6. § (1) A Kollégiumok a 3. §-ban, illetve a Kormány rendeletében meghatározott támogatási célok alapján külön-külön megszervezett támogatási döntéshozó testületek. A Kollégium döntései a miniszter jóváhagyásával válnak érvényessé. (2) Az öt-, hét- vagy kilenctagú Kollégiumot a Tanács véleményének kikérésével, valamint a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek javaslatai alapján a miniszter hozza létre és szünteti meg. A Kollégiumok elnökeit a Kollégiumok tagjai közül a Kollégium javaslata alapján és a Tanács egyetértésével a miniszter jelöli ki. (3) A Kollégiumok a munkájuk során együttműködnek a Magyar Állandó Értekezlet illetékes szakmai bizottságaival. 7. § (1) A Tanács és a Kollégiumok tagjainak megbízatása négy évre szól, annak lejártával a tagok legfeljebb egy alkalommal újra jelölhetők. (2) A Tanács tagja vagy a Tanács tagjának közeli hozzátartozója nem lehet Kollégium tagja. 228