Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005
3. felhatalmazza a külügyminisztert, hogy a Magyar Köztársaság megerősítő okiratát a Holland Királyság külügyminisztériumánál mint az Egyezmény letéteményesénél helyezze letétbe; és felhívja, hogy ennek megtörténtéről, valamint időpontjáról tájékoztassa az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert; 4. egyetért azzal, hogy a Magyar Köztársaság a megerősítő okiratának letétbe helyezésekor a mellékletben foglalt nyilatkozatokat tegye; 5. felhívja a Kormányt, hogy a Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezését követően - a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 16. §ának ( 1 ) bekezdésére figyelemmel - haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé az Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Melléklet a 412005. (II. 18.) OGy. sz. határozathoz A gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről Hágában 1993. május 29. napján kelt Egyezményhez tett Nyilatkozatok Nyilatkozat az Egyezmény 6. cikkéhez: „Az Egyezmény 6. cikke szerinti Központi Hatóság feladatait a Magyar Köztársaságban az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium látja el." Nyilatkozat az Egyezmény 22. cikkének 4. bekezdéséhez: „Az állandóan a Magyar Köztársaság területén tartózkodó gyermek örökbefogadására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a Központi Hatóságok feladatait az Egyezmény 22. cikke 1. bekezdésében foglaltaknak megfelelően gyakorolják." Nyilatkozat az Egyezmény 23. cikke 2. bekezdéséhez: „Az Egyezmény 23. cikkének 1. bekezdése szerinti igazolást a Magyar Köztársaságban az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium adja ki." 220