Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2004

voltak is - újra módosítani kellett a törvényt, például annak érdekében, hogy a Felvidéken alkalmazni lehessen. Tárgyalás, együttműködés, konzultáció, mérlegelés - együtt kell járjon a nemzeti lelkesültséggel. Ha ez nem így van, akkor bajba kerülünk. Az a dilemmája ennek a kérdésnek, hogy „igen"-t vagy „nem"-et kellene válaszolni egy olyan súlyos problémára, amelynek a megoldására az elmúlt évtizedek nem voltak elegendőek, és most előbb akar dönteni, csak utána akar kalkulálni. Bölcs ember nem így tesz. Balog ember tesz így. A magyar kormányt, a magyar nemzeti közösséget én alkalmasnak tartom arra, hogy higgadt, nyugodt vitában mérlegelje ennek a kérdésnek minden ágát-bogát. Egyéni tapasztalataim is arról győznek meg, hogy a legegyszerűbb emberi konfliktusokban sem az „igen"-ek és a „nem"ek a jó válaszok, hanem a közös felelősség bázisán létrehozott kompromisszumok. Tegnap egy fórumon azt a kérdést szegezte nekem valaki: amikor ilyen dilemmákat osztunk meg a magyar választópolgárokkal és a határon túl élő közösséggel, azt jelenti, hogy cserbenhagyott bennünket a határon túli magyarság iránti felelősségünk és felebaráti szeretetünk? Erre azt mondtam, hogy dehogy! Milliók és milliók, határon belül és kívül, de szerte a világban, egyszerű névtelen halandók, szülők, édesapák és édesanyák gondolkodnak azon, hogy vállalják-e a következő gyermeket, a másodikat, vagy a harmadikat. És nem amiatt gondolkodnak rajta, mert szeretnének vagy nem szeretnének, vagy mert szeretik vagy nem szeretik, hanem mert azon gondolkodnak, hogy mire képesek így együtt. Számtalan gyermek várja, hogy karácsonykor teljesüljenek az álmai, és nyaggatja az édesanyját és húzza a papája zakójának a sarkát, és mondja, hogy mi kellene még, meddig tart még a szükség? De nem gondolom, hogy karácsony este gyermekek és szülők viszonyában az méri meg a szeretetet, hogy apa és anya képes volt-e megtenni mindazt „egy nekifutásra", amit megálmodtunk magunknak. Hány és hány testvér van a világban, akiknek különböző sorsot rendelt az élet, nehezebbet és könnyebbet, boldogabbat és sanyarúbbat! És bár van egymásért viselt felelősség, mert ezt kívánja meg a testvéri szeretet, de fennmaradnak a különbségek, és fennmarad a szándék, hogy ezek a különbségek csökkenjenek is. Azt szeretném, hogy a különbségek csökkenjenek. És azt szeretném, ha közös felelősséggel élnénk. De soha nem szeretném, hogy a magyarságom, a magyar testvéreim iránt viselt felelősségem és szeretetem dolgában az legyen a perdöntő, hogy egy valaki által megkonstruált kérdésre milyen választ adok. Olyan kérdésre, amelyet időnként valakik az útlevél megadása kérdésének látnak csak; majd azután korrigálnak, hogy mégsem. Olyan kérdésre, amelyre időnként valakik azt mondják, hogy nem kerül egy fillérbe sem; majd időnként pedig azt mondják, hogy ja, de mégis. Ennél sokkal kisebb ügyekben, Hölgyeim és Uraim, 405