Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2004

ahol szabadon mozoghattak. A ránk maradt fényképek felvillantják előttünk, hogy milyen átfogó intézményrendszer alakult ki, és milyen sokszínű életet élt a lengyel közösség Magyarországon. Elemi iskolákat, gimnáziumot, színjátszó kört, kórházat, Lengyelországot bemutató kiállítást láthatunk a képeken. Példa értékű mindaz, ahogyan a Magyarországra menekült lengyelek törekedtek nemzeti értékeik, kultúrájuk megőrzésére, identitásuk erősítésére, közösségeik összetartására. És közben bizonyára készültek arra, hogy egyszer hazatérhetnek. Az intézményrendszer kulcselemévé a Lengyel Polgári Bizottság vált, melynek a magyar hatóságok véleményezési, javaslattételi szerepet szántak a menekült lengyelek életét érintő minden ügyben. Mi volt a Polgári Bizottság még? Ki nem mondva: lengyel külképviselet Magyarországon, közép-európai lengyel ellenállási bázis, titkos lengyel katonai toborzó központ, összekötő kapocs a megszállt Varsó és a szabad világ között. A lengyel közösség lelke Henryk Slawik volt, aki szinte minden cselekedetével életét kockáztatta honfitársaiért, de általában is azért a meggyőződéséért, hogy az embereknek szabadságban és nem elnyomásban, megalázottságban kell élniük. Következetes demokrata és humanista volt. Az illetékes magyar hatóságok a Bizottság alaptevékenységét támogatták, egyéb ügyei felett pedig szemet hunytak. Tehették mindezt 1944. március 19-ig, a hitleri csapatok megérkezéséig. Ez volt az a keret, amelyben Henryk Slawik és magyar segítői 1939 és 1944 között együtt dolgozhattak. Munkatársakká, küzdőtársakká, barátokká váltak. De Henryk Slawik és idősebb Antall József sorsa a Gestapo börtönében fonódott össze véglegesen. Henryk Slawik tudatosan vállalta az életáldozatot. Abban a reményben is tette ezt, hogy idősebb Antall József talán megmenekül, és talán folytathatja közös munkájukat. Idősebb Antall József így ír erről: „Egy alkalommal szembesítettek is velük. Ott, a Kriminalassistent jelenlétében is szemembe mondták, hogy én nem tudhattam - már beosztásomnál fogva sem — a lengyelek Jugoszlávián keresztül történő határátlépéseiről. Persze Slawikék sem ismerték el, hogy személyileg részük lett volna a lengyel menekültek, főleg pedig katonák szökéseinek megszervezésében. Dachauban azonban mégis kivégezték őket. Előre látták mártír sorsukat. Emberi, politikai becsületüket lengyelhez méltó módon őrizték meg. Bár őrizné meg emléküket az utókor is!" Ennek az óhajnak is tesz eleget az emléktábla elhelyezésének kezdeményezése. Mindazokra emlékezünk, akik mertek tenni a gonoszság, az embertelenség ellen. Cselekedeteikkel példát mutatnak számunkra. 384