Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2004

Augusztus 20. Kovács László külügyminiszter, az EU Bizottságába jelölt rhagyar biztos, Brüsz­szelben részt vett a november l-jétől kezdődő periódusra kijelölt biztosoknak José Manuel Barroso-val, az EU Bizottság november l-jétől hivatalba lépő elnö­kével sorra került első találkozóján. Augusztus 25. Dr. Medgyessy Péter miniszterelnök benyújtotta lemondását Mádl Ferenc köztár­sasági elnöknek. Megjegyzés : Jogértelmezés szerint 30 nap múlva, szeptember 26-ától minősült ügyvezető kormányfőnek. Augusztus 26. Ivo Vajgl, a Szlovén Köztársaság külügyminisztere látogatást tett a Magyar Köz­tárasban. Tárgyaló partnere volt Kovács László külügyminiszter. (Megállapodás­aláírás) A tárgyalás után a két miniszter közös sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. Augusztus 27. A Magyar Köztársaság Kormánya határozatot hozott az Európai Iskolák Statútu­máról szóló Egyezményhez történő csatlakozásról. Augusztus 27. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter 2004. augusztus 27-étől helyettesítette dr. Medgyessy Péter - lemondását benyújtott, de hivatalban lévő ­miniszterelnököt. Megjegyzés : 1/2004. (VIII.27.) ME rendelet (Magyar Közlöny, No. 121.) Augusztus 27. Dr. Udvardi Iván külügyminisztériumi helyettes államtitkár, politikai igazgató a Lengyel Köztársaságban részt vett a V-4 országok külügyi politikai igazgatóinak értekezletén (Varsó). Augusztus 28. Dr. Draskovics Tibor pénzügyminiszter az Osztrák Köztársaságban részt vett ma­gyar-osztrák-szlovák-szlovén pénzügyminiszteri rendszeres találkozón (Salz­burg). 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom