Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2004

Parlament elnökének részvételével. (A nyugat-balkáni országok első alkalommal vettek részt ilyen találkozón.) Mádl Ferenc köztársasági elnök ebédet adott a találkozó résztvevőinek tiszteletére. Február 3-4. Enrique Bárón Crespo, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője ­az Európai Szocialisták Pártja (PSE) parlamenti frakciója elnökségének Buda­pesten tartott kihelyezett ülésén részvétele idején - megbeszélést folytatott dr. Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Kovács László MSZP-elnök külügy­miniszterrel. Február 3-5. Dr. Bárándy Péter igazságügyi miniszter látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban. Tárgyaló partnere volt James D. Comey igazságügyi miniszter­helyettes és főügyész-helyettes. Részt vett a parlament (Kongresszus) 2004. évi nemzeti imareggeli-programján. Február 4. Levélváltás Kovács László külügyminiszter és Igor Ivanov, az Oroszországi Fö­deráció külügyminisztere között, a Magyarország és Oroszország előd-állama diplomáciai kapcsolata első létesítésének (1934. február 4.) 70. évfordulója al­kalmából. Február 4-5. Dr. Udvardi Iván külügyminisztériumi helyettes államtitkára konzultációt foly­tatott a Francia Köztársaság külügyminisztériumában Stanislas Lefebvre de Laboulaye politikai főigazgatóval és Pierre Ménat európai-igazgatósági vezető­vel. Február 5. A Magyar Köztársaság Kormánya határozatot hozott a Nemzetközi Polgári Repü­lési Szervezet (ICAO) Tanácsában magyar tagság megpályázásáról a 2004—2007 közötti időszakra. Február 5. Dr. Gottfried Péter, a KüM Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának veze­tője Brüsszelben konzultációt folytatott az EU monitoring jelentésével összefüg­gésben. Február 5-6. Dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter - Milan Simonovsky cseh, Jerzy Hausner lengyel, Pavol Prokopovic szlovák miniszterekkel - a Cseh Köz­14

Next

/
Oldalképek
Tartalom