Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2003

minisztérium a nyilvánosságtól bármilyen információt visszatartott volna. Meg­erősíti, hogy a tragikus esemény kapcsán a diplomáciai, konzuli és tájékoztatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. A magyar állampolgárok biztonsága érdekében a Külügyminisztérium már az iraki fegyveres konfliktus kezdete előtt felszólította az ország polgárait, hogy ne utazzanak Irakba, illetve a válság sújtotta térségbe; a felhívását azóta több alkalommal nyomatékosan megismételte. Megerősítette azt a szándékát is, hogy a rendelkezésére álló minden lehetséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárai mellőzzék esetleg tervezett utazásaikat Irakba. Magyarországon nem kötelezi törvény sem az ország állampolgárait, sem a vállalatokat arra, hogy külföldön tartózkodásukat, illetve tevékenységüket a magyar hatóságoknak bejelentsék. így a Külügyminisztérium nem rendelkezik információval arról sem, hogy Irakban - nem hivatalos megbízásból, a saját fele­lősségére -jelenleg hány magyar állampolgár tartózkodik. Varga-Balázs Péter iraki halálesetéről a Külügyminisztérium november 20-án az elhunyt családjától értesült. A tragikus esetet november 20-a előtt a bagdadi külképviseletünknek sem jelezte senki. A haláleset előttünk ismertté válását követően a Külügyminisztérium azonnal diplomáciai lépéseket tett az eset körülményeinek megismerése érdekében. November 20-án az eset körülményei­nek tisztázására utasította a bagdadi magyar külképviselet vezetőjét, illetve felvet­te a kapcsolatot az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetével és sürgős tájékoztatást kért az eset körülményeiről. A Külügyminisztériumban no­vember 21-én újabb találkozóra került sor amerikai diplomatákkal; ennek során a budapesti nagykövetség képviselői az USA külügyminisztériuma nevében adtak tájékoztatást a halálesetről. E tájékoztatás szerint november 17-én az esti órákban a Varga-Balázs Péter által vezetett gépkocsi nagy sebességgel közelített egy ame­rikai katonák által felállított közúti ellenőrző ponthoz; a megállásra való felszólí­tás, illetve figyelmeztető lövések ellenére a gépkocsi nem állt meg és nem lassí­tott, ezért célzott lövéseket adtak le a gépkocsira, és ez a gépkocsit vezető ember halálát okozta; egyidejűleg a gépkocsi egy amerikai katonai járműnek ütközött, több katonának a sérülését okozva. A Külügyminisztérium nagy figyelmet fordít arra, hogy a magyar közvé­lemény a diplomácia, a külkapcsolatok, a konzuli szolgálat illetékessége területén bekövetkezett minden eseményről a lehető leggyorsabb és legteljesebb tájékozta­tást megkapja. Ezt tette Varga-Balázs Péter ügye esetében is; november 20-án, az eset ismertté válását követően a minisztérium azonnal kiadta első közleményét a tragikus tényről; november 21-én pedig a bagdadi magyar képviselet tájékozódá­sa eredményeként már rendelkezésre állt, illetve a budapesti amerikai nagykövet­ségtől kapott információk birtokában részletes közleményt bocsátott ki. 358

Next

/
Oldalképek
Tartalom