Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2003

a soron következő cseh elnökséget lezáró, 2004-ben sorra kerülő csúcstalálkozóig el kell készíteni az erre vonatkozó dokumentumot. 5. A résztvevők üdvözölték az Európai Unió Csatlakozási Szerződésének 2003. április 16-án történt aláírását, valamint a csatlakozásról a négy országban lezajlott népszavazás eredményeit. Kifejezték szilárd meggyőződésüket azzal kapcsolatban, hogy a Szerződés ratifikációs folyamatában megmutatkozik, mi­lyen jelentős szerepet játszik az európai béke, stabilitás és prosperitás megterem­tésében, valamint Európa globális pozíciójának erősítésében az Európai Unió kibővítése. Ugyancsak kifejezték a reményüket aziránt, hogy a ratifikációs fo­lyamat a tervezett időkereten belül befejeződik. Hangsúlyozták azt a szándékukat, hogy támogatják az unió további bővítését. 6. Egyetértettek abban, hogy az EU-tagság eddig példa nélküli új lehetősé­get teremt a négy ország gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából. Ezért a V-4 országok e lehetőségek valóra váltásának érdekében hajlandók intenzíven együttműködni a közös érdeklődés körébe tartozó területeken. 7. A résztvevők üdvözölték, hogy a NATO prágai csúcstalálkozóján a szer­vezet erőteljes bővítéséről elfogadott döntés eredményeként 2003 márciusában aláírták a NATO-tagjelöltekkel a Csatlakozási Jegyzőkönyveket. Örömmel várják a NATO-bővítés sikeres befejezését a soron következő NATO-csúcsértekezletig. Ugyancsak üdvözlik a NATO „nyitott ajtók" politikájának megerősítését. 8. A V-4 országok vezetői véleményt cseréltek Ukrajna miniszterelnökével a V-4 országok és Ukrajna együttműködését érintő kérdésekről. Készségüket fejezték ki az Ukrajnával megkezdett politikai párbeszéd folytatására. 9. A Szlovák Köztársaság ez alkalommal a V-4 elnökséget a Cseh Köztársaságnak átadta. A következő miniszterelnöki hivatalos csúcstalálkozóra 2004-ben a Cseh Köztársaságban kerül sor. Június 27. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - a szóvivője útján ­A KEDVEZMÉNYTÖRVÉNY KAPCSÁN TETT LÉPÉSRŐL A Külügyminisztérium jegyzéket intézett a kedvezménytörvény által érintett szomszédos országok budapesti diplomáciai képviseleteihez, amelyben kormányközi vegyes bizottságok összehívására tett javaslatot. A javaslat szerint a 274

Next

/
Oldalképek
Tartalom