Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2003

Államközösség magyarországi nagykövetét. Ez alkalommal a magyar fél kifejez­te tiltakozását a Szerb Köztársaság Kormányának azon rendelete miatt, amely a Szerbia területén átmenő áruforgalom vámgarancia-intézkedéseit június l-jétől módosította; ez a rendelet sérti az 1948. évi Belgrádi Egyezmény tartalmát, amely kimondja a Duna hajózhatóságának szabadságát. Ezen túlmenően a szerb kor­mányrendelet ellentétes a két ország vezetőinek kinyilvánított azon értelmű szán­dékaival is, melyek a két ország közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok töretlen fejlesztése mellett tettek hitet. A magyar fél elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a Duna Bizottság tag­államai nem kaptak előzetes értesítést a szerb hatóságok várható intézkedéséről, így nem tudtak a veszteségeket csökkentő áthidaló szállítási megoldásokat keres­ni. A vámgarancia-módosítás jelentős veszteséget és többlet költséget okoz a Szerbián áthaladó magyar és más illetőségű hajóstársaságoknak és acél-, gabona­és takarmány-exportáló megbízóiknak, minthogy az áruk a veszteglő hajókban vannak. A helyettes államtitkár kérte a szerb kormány tájékoztatását a magyar ál­láspontról, és kérte a rendelkezés visszavonását. (*) A dr. Major István h. államtitkár Belgrádban sorra került konzultáció­ja eredményeként a szerb fél 2003. június 20-án visszavonta a rendele­tet. Június 24. AZ ORSZÁGGYŰLÉS 71/2003. (VI. 24.) OGy. sz. HATÁROZATA (*) A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET ÁLTALÁNOS KONFERENCIÁJA 88. ÜLÉSSZAKÁN - az anyaság védelméről ­ELFOGADOTT 183. sz. EGYEZMÉNY MEGERŐSÍTÉSÉRŐL (*) (Az Országgyűlés a határozatot a 2003. június 23-i ülésnapján fogadta el) Az Országgyűlés 1. megerősíti a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Általános Konfe­renciája 88. ülésszakán - az anyaság védelméről - elfogadott 183. számú Egyez­ményt; 2. felkéri a Magyar Köztársaság elnökét, hogy a megerősítő okiratot aláírásával és pecséttel ellátva adja ki; 3. felkéri a külügyminisztert a megerősítő okirat letétbe helyezésére a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójánál; 271

Next

/
Oldalképek
Tartalom