Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2003

Az elmúlt hetekben újraindult az élet a közalapítványi támogatáspolitika terén is. Több hónap szünet után, 2003 áprilisában ismét ülésezett az Illyés Köz­alapítvány kuratóriuma. Megkezdődött a kedvezménytörvény által biztosított nevelési-oktatási támogatásra benyújtott pályázatok kifizetése. Az új kuratórium már az első ülésén komoly munkát végzett: számos pályázatról is döntöttek a tagok. Ezzel egyidejűleg a tavaly beadott sok ezer pályázat feldolgozása is meg­kezdődött. Ebben az ügyben kérem türelmüket. A kuratóriumi ülésen az orszá­gokhoz kötődő pályázatokat is elbírálták, ennek keretében további 30 millió forint odaítéléséről döntött a testület. Az országok szerinti alkuratóriumok szerepe is növekszik: kikérik a véleményüket, javaslatukat az adott régiót érintő kérdések­ről. Az alkuratóriumok rendelkezésére álló pénzügyi keretet 5 százalékkal meg­emelték. Ez a korábbi évek gyakorlatához képest jelentős előrelépés, hiszen az elmúlt években egyáltalán nem emelkedtek a keretösszegek. * Tudom, vajdasági és kárpátaljai magyarjaink közül sokakban él a féle­lem, hogy Magyarország EU-csatlakozásával, ez év november l-jén újabb, átjár­hatatlan „vasfüggöny" ereszkedik majd le határainkon. Természetes és érthető ez az aggodalom. Szeretném ezért nyomatékosan kijelenteni, hogy magyar részről készek vagyunk minden olyan kedvezmény biztosítására az ukrán, illetve a szerb­montenegrói állampolgároknak, amelyet a schengeni szabályok megengednek, valamint nem sértik a hatályos magyar jogrendet, és megfelelnek a nemzetközi gyakorlatnak. Legfontosabb tárgyalási célkitűzésünk tehát az, hogy a vízum alapú utazási rendre történő átállás ne hátráltassa az anyaország és a határon túli ma­gyarság kapcsolattartását. Ennek alapján tervezzük a vízumdíjak csökkentését, a hivatalos úti okmánnyal utazók vízummentességét, a lehető leghosszabb érvé­nyességű, többszöri beutazást és itt-tartózkodást lehetővé tevő vízumok kiadását. Az életbe lépő új rendszert szeptember végéig meghirdetjük. A kulturált ügyfélfogadás, a kérelmek lehető leggyorsabb elintézése ér­dekében - magyar részről - megkezdődött az új utazási rendre történő felkészü­lés. Kijevben, Ungváron, Beregszászon, valamint Belgrádban és Szabadkán jelen­tős beruházásokkal járó személyi és technikai fejlesztéseket valósítunk meg. Magyarország elkötelezett abban, hogy segítse Ukrajnát, illetve Szerbia­Montenegrót abban, hogy e két ország esetében is teljesüljenek azok a feltételek, amelyek az Európai Unióban vízumkötelezett államokat tartalmazó listájáról történő lekerülésükhöz szükségesek. E cél elérése érdekében készek vagyunk tapasztalataink átadásával támogatást nyújtani. 262

Next

/
Oldalképek
Tartalom