Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2003

felelősségviselési és megnyilvánulási formái is, és ezek egyike - amelyről itt ma is szó van - a kedvezménytörvény. Nem kívánok ennek történetében, az eddigi vitákban elmélyedni, hiszen ezeket a jelenlévők nagyon jól ismerik. Önökkel együtt bízom abban, hogy a mai tanácskozás képes lesz harmonizálni, integrálni a nézeteket, közelebb hozni egymáshoz a meggyőződéseket, s ily módon a módosí­tási folyamat végén a jogos elvárásoknak megfelelő törvény születik. A nemzetpolitikára utaltam az imént, amely ma már általánosan elismert és használt fogalom közjogi-politikai gondolkozásunkban, értékrendünkben. Ez átvezet egy további jelentős kérdéshez, amelyről szólni szeretnék, nevezetesen: nem tudom, bölcs dolog-e és indokolt-e a módosítás során az egységes magyar nemzet és a nemzeti identitás fogalmának mellőzése a törvényből. A „nemzet" és a „nemzeti" kifejezések a közösségi jogban ismert és használt jogi kategóriák. Ezért azt gondolom, hogy közösségi oldalról nézve nehéz értelmezni a kulturális­nyelvi identitást és azonosságot a konkrét nemzethez, nemzetiséghez való kapcso­lat vállalása nélkül. Itt tehát ugyanannak a dolognak a két oldaláról van szó. Vál­tozatlanul úgy gondolom, hogy talán meg lehetne őrizni az értelmét, lényegét, méltóságát ennek a szép fogalomnak, amelyet vitatva használtunk és használunk. A Római Szerződés, az Európai Tanács erre vonatkozó irányelve, a „Ve­lencei Bizottság" állásfoglalása - miközben általában természetesen mindahány jogi instrumentum tilalmazza a diszkriminációt - a nemzeti sokszínűség termé­szetes követelménye és természetes igénye mellett egyúttal lehetőséget kínál arra, hogy az anyaállamok külön támogatásban részesítsék a szomszédos vagy más országokban élő kisebbségeiket. Ez voltaképpen nem más, mint az úgynevezett pozitív diszkrimináció. A „Velencei Bizottság" elemzései, megállapításai szerint a mi kedvezménytörvényünkhöz hasonló jellegű koncepciójú törvényi szabályo­zások más országokban - közöttük az EU tagállamaiban - is léteznek és ismertek. Emellett a „Velencei Bizottság" különböző deklarációiban azt is olvashatjuk, hogy a kisebbségvédelem a politikai szabadságjogok és általában az emberi jogok egyik lényeges elemét képezi, és ilyen értelemben az európai béke, biztonság, stabilitás záloga, biztosítéka. Tegnap fejeződött be Salzburgban 17 közép-európai ország államfőinek értekezlete, amelynek első napján az egyik résztvevő a nemzeti kisebbségek ár­nyalt, de egyúttal határozottabb védelméről szólt - és ez a felszólaló a magyar köztársasági elnök volt. Meg kell mondanom, már-már attól tartottam, hogy egyedül maradok ezzel a felvetéssel, másnap azonban csaknem teljesen ez a kér­déskör uralta a konferencia napirendjét. Ez érthető is, hiszen jelen voltak a nyu­gat- és dél-balkáni államok államfői is, amely térségben különösen szembeötlő, hogy a nemzetiségi kérdés nem megfelelő kezelése milyen anomáliákhoz vezetett az elmúlt évtizedekben, sőt talán már évszázadokra visszamenően is. A nemzeti­256

Next

/
Oldalképek
Tartalom