Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2002
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001
Köztársaság a rendeletben foglaltak ellen annak kilátásba helyezésekor határozottan tiltakozott, mert ez az intézkedés rendkívül hátrányosan érinti az állati eredetű termékekkel foglalkozó magyar exportőröket mind a Szlovéniába irányuló, mind a Szlovénián átmenő áruszállításokban. A magyar fellépés eredményeként azonban a szlovén hatóságok csak ideiglenesen függesztették fel a rendelkezés életbeléptetését, így ezt követően a magyar export és a tranzit forgalom a rendelkezésben foglalt feltételekkel valósulhat meg. A Külügyminisztériumba kérették a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövetét, aki előtt kifejtették a magyar fél tiltakozását a tervezett illeték- díjszabás ellen. A Magyar Köztársaság szlovéniai nagykövete Ljubljanában szintén előadta a magyar fél tiltakozását. Magyarország nagykövete a WTO székhelyén Genfben kifejtette a magyar álláspontot Szlovénia WTO-beli képviselőjének. A szlovén rendelkezés ellentétes a nemzetközi kereskedelem szabályaival. Ugyancsak ellentétes a WTO ilyen ügyekre vonatkozó szabályozásával, amely szerint az állatorvosi vizsgálat díja nem haladhatja meg a vizsgálat tényleges költségét. A rendeletet igen rövid határidővel és az érintett országokkal való előzetes konzultáció nélkül kívánta Szlovénia bevezetni; a rendelkezés ilyen módja ellentétes a nemzetközi szabályozásokkal és gyakorlattal, amellett szokatlan a jó partneri kapcsolatokat ápoló szomszédos országok viszonylatában. Április 12. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK 2101/2002. (IV. 12.) Korm. sz. HATÁROZATA AZ ENSZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI KERETEGYEZMÉNYE KONFERENCIÁJÁN ELFOGADOTT (KYOTÓI) JEGYZŐKÖNYVHÖZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSRÓL A Kormány egyetért a Magyar Köztársaságnak az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye részes felei Konferenciájának 1997. évi 3. ülésszakán elfogadott Kyotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásával. (...) 239