Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2002
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001
Április Április 3. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI UNIÓ ACÉLBEHOZATALI KORLÁTOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS MAGYAR HIVATALOS ÁLLÁSPONTRÓL 2002. március 29-én hatályba lépett az EU Bizottságának rendelete (560/2002.), amely ideiglenes védőintézkedéseket mond ki egyes acéltermékeknek az Európai Unióba történő bevitelére; 15 termékkategóriára egyelőre fél évre szóló vámkontingenseket állapít meg. Magyarország megérti, hogy az acél világpiacán kialakult helyzetben az Európai Uniónak kereskedelmi védőintézkedésekhez kellett folyamodnia, ugyanakkor sajnálatát fejezi ki, hogy az intézkedések a tagjelölt országokra, illetve az EU szabadkereskedelmi partnereire is kiterjednek, miközben az USA nem érvényesít korlátozásokat a saját szabadkereskedelmi partnereire (Magyarország mint 3 százalékos piaci részesedést nem elérő, így fejlődő gazdaságnak minősített ország mentesül az USA korlátozása alól). A magyar fél elkerülendőnek tartja, hogy az Európai Unió akár az ideiglenes, majd esetlegesen végleges védőintézkedések keretében védővámot vezessen be Magyarországgal szemben. Az unióval az Európai Megállapodás alapján folytatandó konzultációkon a magyar fél annak érdekében lép fel, hogy sem az EU-ba irányuló magyar acélszállítások, sem az unió országaiból Magyarországra irányuló acélszállítások kárt ne szenvedjenek. Ugyancsak igényli a magyar fél, hogy az Európai Unió vizsgálja felül és szüntesse meg a melegen hengerelt acéltekercsek magyar termékkel szemben folyamatban lévő dömpingellenes eljárást, illetve az acéldrótra érvényben lévő intézkedést. A kialakult helyzetben Magyarország sem tudja elkerülni, hogy az acélszektorban piacvédelmet vezessen be. Rövidesen behozatali megfigyelési rendszert (monitoring) léptet életbe, és még április folyamán várhatóan importkorlátozások is hatályba lépnek. Április 5. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE A KÖZEL-KELETI VÁLSÁGGAL KAPCSOLATOS MAGYAR HIVATALOS ÁLLÁSPONTRÓL A Magyar Köztársaság növekvő aggodalommal tapasztalja a közel-keleti válság háborús méreteket öltő eszkalálódását. A konfliktus eddigi története és a 237