Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2001

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001

Március 11. MÁDL FERENC KÖZTÁRSASÁG ELNÖK BESZÉDE AZ ESTERHÁZY JÁNOS TISZTELETÉRE RENDEZETT EMLÉKÜNNEPSÉGEN (Budapest, 2001. március 11.) Tisztelt emlékező Közösség! Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Esterházy János leányát, Malfatti Esterházy Alice asszonyt, akinek oly sokat köszönhetünk édesapja emlékének ébren tartásáért. Száz éve, március 14-én született, és negyvennégy éve március 8-án halt meg Esterházy János. Az ő emléke előtt hajtunk ma fejet. A szlovákiai magyarság karizmatikus vezetőjére emlékezünk; arra a politikusra, aki a Monarchia széthullásakor - tudatos döntéssel a Nyitra megyei szülőföldön maradva - vállalta a kisebbségi sorsot; azt is vállalta, hogy politikusi pályára lépve minden kisebbsének szószólója legyen. Hitt a Szent István-i álomban, a Széchenyi által képviselt honszeretetben, abban, hogy a Duna-medencében együtt élő népek csakis a békés együttélés és a közös alkotómunka által válhatnak az európai rend tényezőjévé. Minden lehetséges alkalommal tudatta, hogy a népek közötti megértés, kiegyezés, egymás kezének megragadása történelmi szükségszerűség. Magára utalóan kiegészítette ezt azzal, hogy annak a politikusnak, aki ebből talajból sarjadt ki, ez természetes parancs. Ennek szellemében emelt szót a kisebbségi jogok bármiféle csorbítása, bármiféle hátrányos megkülönböztetés ellen. Ennek szellemében történhetett meg, hogy 1942-ben a parlamentben jelen volt képviselők közül egyedül ő utasította el a zsidók deportálásáról szóló törvényjavaslatot. Ennek szellemében volt kiemelkedő szószólója a szlovák autonómiának is. Egységre szólított, mert, mint mondta: „Mi magyarok a nemzetek közösségében, az európai együttesben, tehát a most kialakuló új Európában is csak akkor maradhatunk mindenki által megbecsült, értékes tényezők, ha megóvjuk minden magyar jellegzetességünket." Folyamatosan értékalkotó tettekre buzdított, mondván: „Minden magyar adja a munkája javát azon a helyen, ahová őt a sors állította". Élesen elutasította a diktatórikus ideológiákat, érkezzenek azok jobbról vagy balról, hassanak kívülről vagy a határokon belül. A kisebbségi képviselet rendkívül súlyos feladatát vette a vállára. Mint mondta: „Két malomkő közt őrlődtem, de vállaltam a felelősséget, mert rendületlenül bíztam. (...) Szlovákia parlamentjében egymagam képviseltem a magyarságot. (...) És amíg zárt sorokban, mint egy ember áll mögöttem magyar testvéreim serege, addig sziklaszilárd talajon állok. (...) Erőt ad nékem annak tudata is, hogy csak a törvény, a jog és 218