Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2000
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2000
SZDSZ fenntartásai mellett -, hogy a koncepció alapján elkészült törvénytervezet a fö elemeiben megfelel az abban megfogalmazott elveknek és törekvéseknek, és megfelelőképpen szolgálja a szülőföldön maradás esélyeinek és lehetőségeinek erősítését. Felkérik a magyar kormányt, hogy a MÁÉrt-ülésen elhangzottakat figyelembe véve véglegesítse a törvénytervezetet és terjessze a parlament elé. 9. A törvénytervezet véglegesítése során figyelembe veendők a következő szempontok: - Olyan törvényt kell alkotni, amely nyitott a változó feltételekhez alkalmazkodó pozitív módosítások irányában. - A törvény céljainak gyakorlati megvalósítása feltételezi a határon átkelés akadálytalan biztosítását a Magyarország EU-csatlakozását követő időszakban is. Szükséges megjeleníteni a törvényben, hogy a határon túli magyarok a határátkelésnek és Magyarországon tartózkodásnak mindenkori legkedvezményesebb módját élvezhessék - összhangban Magyarország EU-tagságával -, és hogy e kedvezmények megállapításánál figyelembe veszik sajátos érdekeiket. Szükséges továbbá, hogy a megfelelő szakbizottságok e kérdéskört 2001 folyamán áttekintsék és javaslatot tegyenek a megoldásra vonatkozóan. - A törvény jogalanyainak a meghatározása során az értekezlet által - e záró nyilatkozat mellékleteként - elfogadott állásfoglalásban lefektetett elvek irányadóak. - A határon túli magyar közösségek képviselői köszönetüket fejezik ki a magyar Országgyűlés pártjainak a törvény előkészítése során tanúsított konstruktív együttműködésért, és felkérik őket, hogy a törvény mielőbbi megalkotása érdekében továbbra is működjenek együtt és keressék az alapvető nemzet célok megvalósulásához vezető közös utat. A záró nyilatkozat mellékletei: = A Magyar Szocialista Párt különvéleménye. = Állásfoglalás a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokra vonatkozó törvény jogalanyának meghatározása tárgyában. Aláírók az alább felsorolt szervezetek képviselői: A Magyar Köztársaság Kormánya Romániai Magyar Demokrata Szövetség Magyar Koalíció Pártja (Szlovákia) Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Vajdasági Magyar Szövetség Vajdasági Magyar Demokrata Párt Horvátországi Magyarok Dem.Közössége Muravidéki Magyar Önk.Nemz.Közösség A nyugati magyarság képviselője Fidesz - Magyar Polgári Párt Magyar Szocialista Párt Független Kisgazda-FPP Szabad Demokraták Szövetsége Magyar Igazság és Élet Pártja Magyar Demokrata Fórum 323