Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1998

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 1998

27. Zdenka Kramplová, a Szlovák Köztársaság külügyminisztere munkalátogatást tett a Magyar Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Kovács László külügyminiszter. (Együttműködési jegyzőkönyv aláírása) A tárgyalások végeztével a két külügyminiszter közös sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. 23. A Magyar Köztársaság Kormánya határozatot hozott a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között az iskolai végzett­ségeket és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről aláírt egyezmény utólagos jóváhagyásáról. 23. Magyarország csatlakozott az Európai Űr Ügynökségnek a tudományos együtt­működést koordináló programjához. 23-24. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a Szlovák Köztársaságban (Lőcse) részt vett tizenegy közép-európai állam államfőinek találkozóján. Az államfők megbeszélésük után közös sajtókonferencián találkoztak a nemzetközi sajtó képviselőivel. 24. Keleti György honvédelmi miniszter látogatást tett Belgiumban a NATO központjában (Möns). Megbeszélést folytatott Wesley К. Clarkkal, a NATO­erők európai parancsnokával, valamint T. Joseph Lopezzel, a déli erők parancs­nokával. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom