Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1998

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1998

tekintettel a szomszédos államokra, hogy teljes körűen működjenek együtt ebben a vonatkozásban, 7. Elhatározza, hogy újból áttekinti a helyzetet a Főtitkár jelentései alapján, amelyek majd figyelembe veszik többek között a Kontakt Csoport, az EBESZ, az Európai Unió értékelését, és elhatározza továbbá, hogy felülvizs­gálja a határozat által előírt tilalmakat, beleértve a feloldásukra teendő lépéseket, miután kézhez vette a Főtitkár értékelését a tekintetben, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság a Kontakt Csoporttal konstruktív módon együttműködve a.) érdemi párbeszédet kezdett a 4. pontnak megfelelően, beleértve a külső megfigyelő(k) részvételét is, kivéve ha a párbeszéd megindításá­nak sikertelensége nem a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság vagy a szerb hatóságok hibájából történt, b.) visszavonta a különleges rendőri egységeket és beszüntette a biztonsági erők polgári lakossággal szembeni fellépését, c.) beengedte a humanitárius szervezeteket, a Kontakt Csoport és más nagykövetségek képviselőit Koszovóba, d.) fogadta az EBESZ soros Elnöke jugoszláviai személyes képviselőjét, akinek új specifikus mandátuma lesz a koszovói problé­mák kezelése tekintetében, továbbá engedélyezte az EBESZ hosszú távú monitor-misszióinak visszatérését, e.) elősegítette az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa küldöttségének koszovói látogatását; 1. Sürgeti az 1993. május 25-i, 827. számú BT-határozat alapján létrehozott Nemzetközi Törvényszék ügyészét, kezdje meg a Koszovóban elkövetett erőszakos cselekményekkel kapcsolatos azon információk összegyűjtését, amelyek joghatóságába tartoznak, és utal arra, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság hatóságainak kötelessége együttműködni a Törvényszékkel, és hogy a Kontakt Csoport tagállamai a Törvényszék rendelkezésére bocsátják a birtokukban lévő érdemi információkat ezekben az ügyekben; 2. Megerősíti, hogy a koszovói súlyos politikai és emberi jogi problémák megoldásában elért tényleges előrehaladás javítani fogja a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság nemzetközi helyzetét, valamint külkapcsolatai normalizálásának és a nemzetközi intézményekben történő teljes körű részvételének kilátásait; 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom