Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1998

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1998

is lezajlik parlamenti vita, amely segíti a kormány döntését. Az Amerikai Egyesült Államokban ez törvényhozási hatáskör, a kongresszus két háza közül a szenátus hatásköre. Ez utóbbihoz fűzök néhány megjegyzést, mivel a szenátusi vita éppen e napokban zajlik, és vannak aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy vajon megtörténik-e az USA részéről a ratifikálás. Időnként felröppennek olyan aggályos vélekedések is, hogy vajon nem azért húzódik-e el a megerősítés, mert egyes magyar vezetők múltja miatt nem célszerű Magyarországot a választások előtt befogadni a NATO-ba, hanem megvárnák a választások eredményét. Felelősséggel állíthatom: sem a NATO egyetlenegy vezetőjétől, sem a több mint hatvan amerikai szenátor részéről, akikkel az elmúlt közel egy év alatt találkoztam, semmiféle ilyen fenntartást nem tapasztaltam. A ratifikációs vitában nem Magyarország - vagy Csehország és Lengyelország - alkalmasságáról van szó, hanem magáról a kibővítésről folyik vita. A szenátorok nem túl nagy számú, de igen aktív csoportja úgy gondolja, hogy az Oroszországhoz fűződő viszony sokkal fontosabb, mint az, hogy a NATO három közép-európai országot fölvegyen a tagjai sorába. Ezek a szenátorok az orosz kapcsolatot, a hadászati fegyverzet korlátozására vonatkozó megállapodás oroszországi ratifikációját féltik a NATO kibővítésétől; ezért mondják, hogy el kellene halasztani a bővítést, esetleg megvárva az Európai Unió - egyébként még igen sok év után bekövetkezhető - kibővítését. A tízet sem éri el azoknak a szenátoroknak a száma, akik így gondolkodnak, de meglehetősen nagy lendülettel képviselik ezt az álláspontot; még fizetett hirdetés formájában is, ami eléggé szokatlan. Egy ennél valamivel - de nem sokkal - népesebb csoport pedig úgy gondolja, hogy a bővítés az Oroszország-problémától függetlenül is nem áll az Egyesült Államok érdekében, egyrészt mert sokba kerül. Tudjuk, hogy a NATO-tagokra jutó össz-költség mintegy 1,5 milliárd dollár tíz évre, amiből a szokásos kvóták alapján 400 millió dollár esne az Egyesült Államokra tíz év alatt, vagyis évi 40 millió dollár. Ezt nem lehet komoly érvnek tekinteni; összehasonlításként jegyzem meg, hogy a boszniai béketeremtés eddig 8.5 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak. Ugyanezek a szenátor; к másrészt azt mondják: túl kockázatos a bővítés; azzal érvelnek, hogy már miéi ; kellene amerikai fiataloknak meghalni Budapestért, Varsóért, Prágáért! Erre az érvelésre kézenfekvő az a válasz, hogy a NATO fennállásának majdnem ötven éve alatt amerikai katonának nem kellett egyetlen tagállamáért sem meghalni; egyik tagállama védelmére sem kellett katonailag fellépni (miért lenne másként 170