Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1998
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1998
25. KOVÁCS LÁSZLÓ KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE AZ EURÓPAI UNIÓ CSATLAKOZÁSI KONFERENCIÁJÁNAK NYITÓ ÜLÉSÉN (Brüsszel, 1998. március 30.) Elnök Úr! A kétpólusú világrend vége megnyitotta az utat az egyesült Európa előtt, amely álomból valósággá lehet. A politikai és a gazdasági rendszerben bekövetkezett változás, valamint a Közép- és Kelet-Európában jelenleg uralkodó közös értékek alkalmassá tették a térség országait arra, hogy csatlakozzanak a fejlett demokráciák családjához, az Európai Unió tagjainak sorába lépni törekedjenek. A ma elkezdődő újabb kibővítési folyamatnak vannak bizonyos sajátságos vonásai, amelyek jelentősen megkülönböztetik mindegyik korábbi kibővítési szakasztól. Az Európai Unió először jut túl a korábbi "vasfüggönyön", s ez végső csapást jelent a jaltai világrendre. Most csatlakoznak először az Unióhoz olyan országok, amelyek negyven éven keresztül az egypártrendszer és vezényelt gazdaság körülményei között éltek. Továbbá az európai integráció történetében korábban még soha nem történt meg, hogy egyidejűleg tizenegy ország kívánt volna csatlakozni az Unióhoz; a pályázó országok e nagy száma egyfajta versenyt, sőt rivalizálást eredményez, valamint fölveti azt a dilemmát, vajon a teljesítmény szerinti differenciálásnak kell-e elsőbbséget adni, vagy pedig annak, hogy újabb választóvonal kialakulását elkerüljük. És végül, de nem utolsósorban, korábban még soha nem volt ilyen erős az a dilemma, hogy szélesíteni vagy pedig mélyíteni kellene-e az integrációt; valamint a közösség történelme során nem volt még ilyen égető, mint ma, a belső reformok szükségessége. Mivel egy olyan közép-európai országból jövök, amelyik negyven éven át a "vasfüggöny" túloldalán volt, megértem - bár nem osztom - azokat az aggodalmakat, amelyek az Európai Unióban és tagállamaiban a kibővítéssel kapcsolatban felmerülnek. Felfogásom szerint azonban a kibővítés szolgálja az Európai Uniónak és jelenlegi tagjainak az érdekeit is. A bővítés az Európai Uniót egy még hatalmasabb közösséggé fogja tenni, és a világ legnagyobb egységes piacát fogja létrehozni; képessé fogja tenni arra, hogy megfeleljen a globális verseny kihívásainak, a XXI. század új kihívásainak. 161