Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1997
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1997
magyarságot is biztonságban tudnánk. Magyarországnak érdeke, hogy Románia a NATO tagja legyen, mert akkor nem kell ismét "Európa utolsó bástyája" szerepét játszanunk, amitől az Isten óvjon! Ráadásul ezzel keleten egy megbízható szövetségesre tennénk szert. Romániának pedig érdeke Magyarország NATO-tagsága, hogy legyen egy nyugat felé vezető egyenes út, amelyet nem lehet elzárni. Indokolatlanok a "csaknem kétmillió elégedetlen állampolgárra" hivatkozó rémképek, ugyanis a legkevésbé fenyegető kisebbség a sorsával elégedett kisebbség, és ez a kisebb-ség azzá válhat. Ez a két ország - miután vérüket ontották Európa védelmében - jogosan kérnek részt a közös előnyeiből. Mindkettőnek érdeke, hogy támogassák egymást az európai biztonsághoz és közösséghez vezető keskeny és rögös úton. Kedves Barátaim, itt jelen lévő románok és magyraok, biztosíthatom Önöket, hogy az én országom minden tőle telhetőt megtett és a jövőben is meg fog tenni - úgy tettekkel, mint szavakkal - annak érdekében, hogy megkönnyítse és segítse Románia minél gyorsabb és minél teljesebb európai integrációját. Végsősoron ez természetesen nem Magyarországon múlik, hanem Önökön, akiknek - miként Magyarország bármely nemzetiséghez tartozó polgárainak is - nem csekély áldozatot kell hozniuk annak érdekében, hogy országuk felvételt nyerjen az európai népek gazdasági, politikai és biztonsági közösségébe. Továbbá természetesen e közösség jelenlegi tagjain is múlik, akik a tagságról döntenek. A tagsághoz vezető út nem versenypálya, hanem közös erőfeszítéseket igénylő, hosszú és bonyolult gazdasági és politikai folyamat. Már most, a tagság megszerzése előtt is, ez a jelentkező országok közötti együttműködést, gondosan egyeztetett céltudatos erőfeszítést igényel. Ez a korábban beérkezők részéről a tapasztalataik átadását, valamint fokozott gazdasági és politikai segítségnyújtást követel meg; a másik oldalon pedig olyan gazdaságpolitikát és olyan szintű alkotmányosságot követel meg, amely garantálja a demokrtikus belső rendet, az emberi jogoknak - így a kisebbségi jogoknak is - tiszteletben tartását következetesen, amely megkönnyíti a készséges támogatást nemzetközi szinten. 200