Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1996
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1996
Február 6. GÖNCZ ÁRPÁDNAK, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉNEK BESZÉDE A VILÁGGAZDASÁGI FÓRUM KONFERENCIÁJÁN (Davos, 1996. február 6.) Óriási eredménynek tartom, hogy ma itt egy olyan informális tanácskozásra gyűlhettek össze a világ gazdasági és politikai vezetői, amely - hosszú évek háborúskodása után - már a délszláv újjáépítésről és a béke megszilárdításának megsegítéséről tárgyal. A délszláv válság megoldásában elkötelezett hatalmak vezetői jó érzékkel tapintottak rá arra, hogy elképzelhetetlen a béke helyreállítása és megőrzése a térségben, ha nem sikerül hatékony segítséget nyújtani a háborús károk helyreállításához, a térség újjáépítéséhez, és a háború következtében szétzilálódott gazdaságok újraindításához. A délszláv válság évek óla az egész világ figyelmének középpontjában áll. Úgy érzem, hogy a válság megoldása ilyen közel kerüljön, abban jelentős szerepe volt az ENSZ által elrendelt gazdasági szankciók hatásának.. Ezek a szankciók azért leheltek hatékonyak, mert a térséggel szomszodés országok jelentős része - annak ellenére, hogy ez óriási gazdasági károkat okozol! számukra - következetesen megtartotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának e határozatait. Az államok teljesítménye annál inkább is nagyra értékelhető, mivel mindannyian olyan közepesen fejlett országok, amelyek egyidejűleg a transzformációs válság terhévelnyűgével is meg vannak verve. Az én hazámnak, Magyarországnak, mintegy két és fél milliárd dollár vesztesége származott a szankciók betartásából. Ha azt akarjuk, hogy a jövőben az ENSZ gazdasági szankciói hatékonyak legyenek az agresszorokkal szemben, akkor nem teremthetünk olyan precedenst, hogy a nemzetközi közösség magára hagyja illetve ezzel gyakorlatilag bünteti azokat az országokat, amelyek súlyos veszteségeik ellenére következetesen ragaszkodnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak a megtartásához. Ha ezeket az országokat a nemzetközi közösség most 150