Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1996

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 1996

4-5. "Magyarország és a határon túli magyarság" téma-megjelöléssel a magyar kormány és a szomszédos országokban élő magyar közösségek érdekképviseleti szervei képviselőinek Budapesten megrendezett találkozóján - melyen megnyitó beszédet mondott Kovács László külügyminiszter - közös nyilatkozatot fogadtak el. A vendégeket fogadta Horn Gyula miniszterelnök. (A közös nyilatkozatot az elektronikus sajtó útján július 8-án. az írott sajtó útján július 18-án publikálták.) 4-5. Sir Nicholas Bonsor, Nagy-Britannia külügyi államminisztere konzultációt folytatott Budapesten a Külügyminisztériumban. Találkozott az Országgyűlés Külügyi Bizottságának, valamint Honvédelmi Bizottságának tagjaival. Előadást tartott a Közép­Európai Egyetemen. Fogadta őt Keleti György honvédelmi miniszter, valamint Kovács László külügyminiszter. 5. Dr.Medgyessy Péter pénzügyminiszter látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Theodor Waigel pénzügyminiszter. 6-8. Hillary Rodham Clinton, az Amerikai Egyesült Államok elnökének felesége látogatási tett Magyarországon. Megbeszélést folytatott Horn Gyula miniszterelnökkel. Fogadta őt Göncz Árpád köztársasági elnök, akinek átadta Clinton elnök üzenetét. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom