Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995

rendezésekben és a megállapodások végrehajtásának ellenőrzé­sében is. Bizonyára nem kevésbé fontos - amint ezt nemrég Bécsben is hangsúlyoztam - még jobban megismertetni az ilyen területeken élő közösségekkel a mi felfogásunkat és azt a segítséget, amit nyújtani tudunk. Az e hatóságok meggyőzésére és amennyire szükséges, befolyásolására - irányuló kísérleteinkben különös felelősséget viselnek azok az országok, amelyeknek különleges kapcsolatai vannak a szóban forgó ható­ságokkal: az ő segítségükre fokozottan számítunk. Ebben az összefüggésben hangot kell adnom aggodalmam­nak. hogy egyoldalú lépések csak aláássák a megbékélés folyama­tát, különösen ha azok ellentétben állnak az EBESZ ajánlásaival, és ha ezekről a lépésekről nem kapunk tájékoztatást. Az EBESZ-en belüli és az intézményeivel folyó együttműködés döntő feltétele a sikernek. A "másik fél" érdekeinek a figyelembe vétele elenged­hetetlen előfeltétele minden tartós rendezésnek. Kérem minden partnerünket arra. hogy ezt tartsa szem előtt és ennek megfelelő­en cselekedjék. * Az EBESZ aktívan elkötelezte magát egy egészen új tevé­kenységi területen, nevezetesen az EBESZ-tagállamok között létre­jött kétoldalú egyezmények végrehajtásának szoros figyelemmel kísérésében. Az EBESZ szerepe ebben a vonatkozásban nem csu­pán egyes egyezmények felügyeletére korlátozódhat - mint például a skrundai radarállomás esetében -, hanem hozzájárulhat az ezekkel kapcsolatos problémák megoldásához olyan politikai légkört teremtve, amely lehetővé teszi a feszültségek nélküli végre­hajtást. Ebben az összefüggésben említést érdemel a litvániai demobilizált orosz katonasággal kapcsolatos vita és nemrég létrejött megegyezés. Egy másik példa Budapesti Dokumentum egy rendelkezése lehet, amelynek értelmében a mi dolgunk "közelről figyelemmel kísérni" ("follow closely") a Moldova és Oroszország között létrejött megegyezést a 14. hadsereg kivonásáról. Ezekben az ügyekben való fáradozással egy új ugart törtünk fel. Részvételünk kétségkívül hozzá fog járulni a növekvő átláthatósághoz, az együttműködéshez és a bizalomhoz. Az Európai Stabilitási Egyezményről folytatott párizsi konferencia 215

Next

/
Oldalképek
Tartalom