Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995
föladni a jóléti politikájának azon elemeit , amelyekkel támogatja és építi a családot mint társadalmi alapegységet, ugyanakkor azonban olyan módon kívánja ezt tenni, hogy az eddigiekhez képest szelektívebb legyen a megoldás. Nem tekint el azoknak a felelősségeknek a vállalásától, melyeket az államnak kell viselnie, a teendők megvalósításába azonban keresi a civil társadalom, társadalmi szervezetek, humanitárius alapítványok, egyházak, szakszervezetek, mozgalmak bevonásának a lehetőségeit; az ilyen intézmények és közösségek Magyarországon mintegy kétmillió embert tömörítenek. Azt tervezzük, olyan módon alakítjuk át a fő újraelosztási rendszereket, hogy a rászorultsághoz igazodjon az eddigi gyakorlatilag egyenlősdin alapuló -, az állampolgároknak alanyi jogon járó szolgáltatási gyakorlat; ez ugyanis érintetlenül hagyja az alapkövetelményt: enyhíteni a szegénység terhét, és jövedelmeikkel arányosan nagyobb hozzájárulást megkövetelni a tehetősektől. Ennek az elvnek az érvényesülését tervezzük a közoktatás terén: a kötelező általános iskolai képzés ingyenességének fenntartása mellett szándékunk, hogy a középiskolai és szakképzést, valamint a felsőoktatást a lehetséges legnagyobb mértékig tegyük elérhetővé egyenlő feltételek alapján mindenkinek. Ami a nyugdíjrendszer reformját illeti, hosszú távon három szintű rendszert kíván a kormányzat bevezetni, amelynek elemei lennének: állami alapnyugdíj, a munkaviszonnyal szerzett jogosultság, valamint kiegészítő nyugdíj egyéni előbiztosítási befizetések alapján. Szándékunkban áll átdolgozni a szociális támogatás rendszerét olyan módon, hogy az a rászorultakat segítse, így szerezve érvényt a szociális biztonság elve érvényesülésének a nincstelenek esetében az önfenntartáshoz és az életkörülmények javításához. Súlyt fektetünk a megelőző gondoskodásra, és a rászorulók esetében a reintegráció módozataira. Úgyszintén célunk, hogy segítsünk az elesetteknek megvédeni magukat és segíteni önmagukon. Annak érdekében, hogy hatékonyabban kezelhessük a munkanélküliség problémáját, a foglalkoztatási politikának fontosabb szerepet kell játszania a munkanélküliség leküzdésre szolgáló erőfeszítésekben; biztosítani kívánjuk a szociálpolitika és a foglalkoztatási politika eddiginél szorosabb koordinációját. 194