Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1994

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1994

December 5. HORN GYULA MINISZTERELNÖK BESZÉDE AZ EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉRTEKEZLET CSÚCSTALÁLKOZÓJÁN BUDAPESTEN Elnök Úr! Igen tisztelt Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy Magyarország népe és kormánya nevében üdvözöljem Önöket országunkban! Meggyőződésem, hogy az EBEÉ állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója kiemelkedő fontosságú esemény. Európa és Észak-Amerika vezetői azért jöttek ide, hogy felmérjék és értékeljék a világban és Vancouvertől Vlagyivosztokig az EBEÉ térségében végbement változásokat, továbbá meghatározzák az EBEÉ tevékenységének jövőbeli irányát és döntsenek a térség jövőjére vonatkozó alapvető kérdésekben. A Magyar Köztársaság megtiszteltetésnek tekinti, hogy házigazdája lehet a felülvizsgálati konferenciának és a csúcstalálkozónak. Úgy tekintjük ezt és az EBEÉ Soros Elnöke jövő évben ránk háruló tisztségét, mint az országunk iránti bizalom kifejeződését. Úgy gondoljuk, ez a megbízatás egyben a közvetlen környezetünkre. Közép-Európára irányuló figyelem meg­nyilvánulása is. Biztosíthatom Önöket, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megfeleljen a most előttünk álló feladatnak és különleges felelősségnek. Az EBEÉ Soros Elnökeként Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy megfeleljen azon elvárásoknak és normák­nak, melyeket olyan tiszteletre méltó korábbi elnökök sikeres tevékenysége alakított ki. mint Németország, a Cseh Köztársaság. Svédország és Olaszország. Meríteni fogunk a korábbi elnöklők tapasztalataiból és tanácsából; hasonlóképpen számítunk minden részt vevő állam támogatására. Tisztában vagyunk ama követelmény jogosságával, hogy a Soros Elnök tevékenysége pártatlan és semleges legyen. Ugyanak­248

Next

/
Oldalképek
Tartalom