Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1994

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1994

A kormány a hatékony külpolitikai tevékenységhez elengedhetetlennek tekinti a különböző szinteken kialakított nemzetközi kapcsolatok gondos összehangolását, ami a Külügy­minisztérium feladata. A kormányzati struktúra változásának következtében ugyancsak a Külügyminisztérium feladatát képezi a gazdasági-diplomáciai tevékenység. A kormány ehhez biztosítja a megfelelő szervezeti és személyi feltételeket. A kül- és biztonságpolitikai terület intézkedési terve. (...) A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, a külügyminiszter és az Országgyűlés Külügyi Bizottsága utazásait illetve partnereik fogadását a Külügyminisztérium úgy tervezi, hogy a magyar külpolitika és a külgazdasági kapcsolatok szempontjából fontos országok rövid időn belül sorra kerüljenek. XIV. HONVÉDELEM A kormány honvédelmi politikája abból indul ki, hogy hazánk biztonságának szavatolásában az elsőbbséget élvező aktív külpolitika és az európai biztonsági intézményrendszer erősítésének folyamata mellett a katonai erő jelentősége kisebb, mint a korábbi időszakban volt. Ugyanakkor szükség van az ország lehetőségeihez igazodó hiteles védelmi képességgel rendelkező fegyveres erő fenntartására. A Magyar Köztársaság fegyveres erőinek képesnek kell lenniük arra, hogy szükség esetén bármikor készen álljanak aktív védelmi harctevékenység folytatására, hiteles katonai erővel hozzájáruljanak válságok megelőzéséhez illetve kezeléséhez: megfelelő szerepet vállaljanak természeti és íp iri katasztrófák következményeinek elhárításában; 190

Next

/
Oldalképek
Tartalom