Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993

December 1. GÖNCZ ÁRPÁD KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK BESZÉDE HANNOVERBEN A RÓMAI KLUB (25.) JUBILEUMI KONFERENCIÁJÁN Egy vallomással kell kezdenem: nem kis fejfájást okoz magam elé képzelni a 2020. év Európáját, márpedig ez adja nyitórendezvényünk központi témáját és foglalja megfelelő keretbe jubileumi tanácskozásunkat. A fejfájásnak több oka is van, de hadd említsek közülük csak kettőt, igazán megalapozottat. Először is. nem tudom, hogy politikusként, méghozzá egy kicsi - tehát inkább követő, mintsem ütemet diktáló és új helyzeteket teremtő ország politikusaként merjek-e huszonöt évre előre tekinteni, amikor az a benyomásom, hogy politikusok még huszonöt hónapra előre sem igen hajlandók ezt tenni. Másodszor, teljesen európai nézőpontból szemlélem ugyan a dolgokat, de mégis lehetetlennek tartom a globális összefüggésekből kiragadva szemlélni Európát. Nem is tehetek ilyet éppen a Római Klub tanácskozásán, hiszen az Önök intézményének köszönhetjük a világról és a benne rejlő problémákról és lehetőségekről alkotott valóban globális képet. A Római Klub első - a növekedés korlátairól szólt - jelentésére visszagondolva elmondható, hogy az utóbbi huszonöt év a Klub jegyében telt el abban az értelemben, hogy a világ jobban tudatára ébredt a növekedéssel járó veszélyeknek. Ám ez, sajnos, korántsem jelenti azt, hogy közelebb kerültünk volna e veszélyek kiiktatásához, a veszélyhozó problémák megoldásához. A második világháború utáni korszakban három nagy globális problémacsoportot látok: a gazdaságban, ahol nagyon is láthatók a gazdagság, a növekedés és fejlődés egyenlőtlenségei; a környezetben, amelynek folyamatos romlását az időnkint bekövetkező katasztrófák ugrásszerűen felgyorsítják; és a kultúrában, ahol még mindig bizonytalanságban vagyunk afelől, hogy meg tudjuk-e húzni és hol tudjuk meghúzni a határt a másság és az összeegyeztethetetlenség között. Meg kell mondjam 353