Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993
összes kisebbség érdekeit figyelembe vevő békés és tárgyalásos megoldás hozhat stabilitást, további gazdasági prosperitást. Ez várhatóan kedvezően befolyásolja Afrika déli része problémáinak a megoldását és a kontinens fejlődését is. Reméljük, hogy a DélAfrikai Köztársaságban a demokratikus fejlődés az ország minden jelentősebb politikai csoportosulásának hathatós közreműködésével kiteljesedik. A Dél-Afrikai Köztársaság belső átalakulásával egyidejűleg a kétoldalú politikai és gazdasági-kereskedelmi kapcsolataink is dinamikusan fejlődnek. A közelmúltban légügyi egyezményt kötöttünk. így a vízummentességi, kereskedelmi, kulturális és oktatási, valamint a külügyminisztériumok közötti együttműködésre vonatkozó megállapodások mellett egy újabb területen bontakozik ki együttműködés. Meggyőződésünk, hogy az Átmeneti Végrehajtó Tanács megalakulása további lendületet ad a Magyar Köztársaság és a Dél-Afrikai Köztársaság kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésének. 16. JESZENSZKY GÉZA KÜLÜGYMINISZTER ELŐADÁSA BUKARESTBEN, HIVATALOS LÁTOGATÁSA ALKALMÁVAL ("Románia és Magyarország a kommunizmus utáni Európában") (Részletek)!*) Különlegesen nehéz sorsú két nép, egymással szétválaszthatatlanul összekeveredve, él a Duna és a Kárpátok vidékén, Európának e természeti szépségekben és erőforrásokban gazdag, de geopolitikailag igen veszélyes zónájában. A minden irányból gyakran érkezett hódítóknak útjában álltak, így a fennmaradásuk önmagában is óriási történelmi teljesítmény. Konstantin Cantacuzino, a XVII. század végének emelkedett szellemű fia (*) A beszédnek Magyarország belpolitikai helyzetével foglalkozó része és a nem román vonatkozású külpolitikai rész nélkül. 285