Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

Magyarország elégedetten veszi tudomásul azt az EBEE­államok széles k("írében osztott érzést. hogy e két új államnak sorainkba fogadásával előmozdítjuk Európa stabilitását és bizton­ságát, valamint segítjük az emberi jogoknak és a nemzeti és etni­kai kisebbségek jogainak teljes védelmét ezekben az országokban. Ugyanakkor Magyarországnak szilárd meggyőződése, hogy a Szlovák Köztársaságnak az EBEÉ-beli részvétele elő fogja segíteni valamennyi EUEE-elv és -kötelezettségvállalás teljes és hatékony érvényesülését és megvalósulását az országban; továbbá lehetővé fogja tenni, hogy az E13EÉ minden tagállama együttműködjék e cél érdekében a szlovák hivatalos tényezőkkel. Az EL3EE ben való részvétel lehetőséget kínál ahhoz, hogy új kötelezettségeket dolgozzanak ki. Ugyanakkor együtt jár felelős­séggel, hogy ezeket a normákat teljes mértékben tiszteletben tart­sák és érvényesítsék. Másfelől az EBEÉ tagállamok felelősek azért, hogy hatékonyan ellenőrizzék e kötelezettségek teljesítéséi minden országban, az EBEE által e célból kidolgozott mechanizmusokon keresztül. Mindezeket figyelembe véve. a Miniszteri Tanácsnak a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság EBEÉ-tagállamként való elismeréséről szóló döntésével kapcsolatban a következő nyilatkozatot teszem; "Csatlakozva ahhoz a konszenzushoz, amellyel a Cseh Köztársaságot és a Szlovák Köztársaságot az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet tagállamává fogadtuk, a Magyar Köz­társaság Kormánya szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy valamennyi tagállamnak megfelelő figyelemben kell részesítenie az EBEÉ elvei és kötelezettségei érvényesítését. Ezzel kapcsolatban Magyarország Kormánya különös fontosságot tulajdonít a helsinki Záróokmány Vli. elve érvényesí­tésének (:"Az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolkodás, a lelkiismeret, a vallásgyakorlás és a meggyőződés szabadságát':), továbbá azoknak a kötelezett­ségeknek. amelyeket szakértőknek a nemzeti kisebbségi témakör­ben sorra került genfi értekezletéről kiadott jelentés tartalmaz, va­3(3(3

Next

/
Oldalképek
Tartalom