Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992
tusban végre határozottan, előretekintően kell fellépnünk, ami a válság megoldására alkalmas minden es/.köz igénybevételét és a válság különböző aspektusainak a figyelembe vételét jelenti. Ebbe minden körülmények között beletartozik a nemzeti kisebbségek védelme, jogainak és autonómiájának a biztosítása. A jövőben kétszeresen is figyelni kell azokra a problémákra, amelyek hasonló konfliktusok és válságok lehetőségét hordozzák magukban. Elsősorban és mindenekelőtt határozottan koncentrálni kell erőfeszítéseinket a konfliktusok megelőzésére. Ennek nincs jobb módszere, mint a demokrácia, az emberi jogok védelme, a szabad piacgazdaság gyors és határozott fejlesztése. Csak akkor számíthatunk arra, hogy Európában stabilitás és biztonság fog uralkodni, ha sikerül elérnünk a demokratikus rendszerek stabilitását; ha világossá tesszük, hogy az európai civilizáció nem tűri el és kiveti magából az alapvető értékeinket lábbal tipró csoportokat. Ugyanakkor azt is világossá kell Lennünk az átmenel nehézségeivel küzdő és sokszor válaszút elé kerülő népeknek, hogy ragaszkodásuk ezekhez az ériékekhez belátható időn belül kézzelfogható eredményekhez vezet: a gazdaság fejlődéséhez, a jólét megteremtéséhez: olyan demokratikus légkör kialakulásához, amelyben az állampolgár kibontakozását és méltóságát semmi nem veszélyezteti. Válságok kitörése esetén viszont határozottan, a lehető legkorábbi stádiumban kell fellépnünk, megfelelő eszközök komplex és szankciókat is tartalmazó alkalmazásával. A demokrácia nem hiteles, ha nem kész. saját maga és értékei megvédésére! Az új demokráciák kormányai és népei erre készek, de egyedül nem képesek. Elengedhetetlen a nyugati demokráciák hatékony és messzemenő támogatása és együttműködése. Őszintén örülök annak, hogy az ellenőrizetlen hadseregek térségünket veszélyeztető problémaköre - amiről a Párizsi Charta aláírása alkalmával még 1990-ben szóltam - bekerült az EUEÉ Parlamenti Közgyűlése budapesti ülésének állásfoglalásai közé. 2(30