Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

rendszerben, intézményes jogi rendszerünkben, oktatási rendszerünkben; valamint olyan részleikérdésekben, mint a szabadalmi és egyéb problémák; ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az Európai Közösségnek megfelelő tagjai tudjunk lenni. Feltehető, sőt bizonyos, hogy meg fog bennünket előzni Ausztria, Svédország, esetleg Norvégia és Finnország. Utánuk kerülhet ránk sor. De ez egyáltalában nem elvesztegetett idő lesz, ha jól készülünk fel. Addig is együtt kell működnünk. Üdvözölnünk kell azt a nagyjelentőségű eseményt, hogy az Európai Közösség és az EFTA egymással meg tudott állapodni (kivéve a mezőgazdasági kérdéseket). Ez a hatalmas európai tér világtörténelmi jelentőségű gazdasági egységet jelent. Nekünk tehát ebből a perspektívából is vizsgálnunk kell ezt a kérdést. Walesa elnök úr rámutatott ana, milyen fontos, hogy a támogatás, amit a nyugati világ ad a Független Államok Közösségének, a volt Szovjetuniónak, kapcsolatban legyen velünk. Valóban, el kell érnünk, hogy azt a veszteséget, amit közvetlenül elszenvedett ezen országok gazdasága, valahogyan kompenzálják - legalábbis korlátozott mértékben - azáltal, hogy tőlünk is vásárolnak. A nyugati világ kétféle módon fogja támogatni az egykori Szovjetuniót: egyrészt rövid távon "tűzoltó" jelleggel segélyrendszerrel - (és ebbe is bekapcsolódhatunk); másrészt stratégiai jellegű támogatással, amelynek feltétele, hogy olyan strukturális átalakulás menjen végbe és olyan gazdasági rendszer alakuljon ki ebben a térségben, hogy értelme legyen a tőkebefektetésnek. Ez a három ország - amely nagyon sokat átélt már eddig érdekelt abban, hogy Kelet-Közép-Európában és a Balkánon béke és rendezett viszony legyen. Ugyanúgy érdekeltek vagyunk abban, hogy a Szovjetunió - ha úgy tetszik, a cári Oroszország - utódállamai területén létrejöjjenek a piacgazdaságok, létrejöjjenek alkotmányos berendezkedésű jogállamok. Ugyanakkor óriási hiba lenne részünkről, ha azt hinnénk, hogy nincsenek veszélyek. 192