Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992
Kelel- és Délkelet-Európában már léte/.ö és most kialakulófélben lévő államok közötti együttműködés alapjait. A kommunista rendszerek összeomlása bizonyítja, hogy a makro szintű integráció Kelet-Európában sikertelennek bizonyult, ma pedig a nemzeti önrendelkezésre irányuló törekvések szabnának gátat minden újabb szuper-integrációnak, bármilyen legyen is a szellemisége és tartalma. A fölülről irányított szerveződésekkel szemben azonban óriási mértékben megnőtt az alulról építkező együttműködéseknek az esélye, melyek a későbbiekben esetleg makro-íntegráció alapjait képezhetik. Amint a volt Jugoszlávia és Szovjetunió területén formálódó államok nemzetközi elismerést nyernek, decentralizált döntéshozó mandátumaik széles és rugalmas lehetőségeket teremthetnek ahhoz, hogy az új államalakulatok közti viszonyok új alapokra kerüljenek. A regionális és szubregionális együttműködésben részt vesznek olyan államok és területek is. amelyeknek érdekei esetleg csak részben esnek egybe; így az egyik vagy másik fél ellentétes érdekei vitákkal és feszültségekkel járhatnak. Ennek nyilvánvaló példája a gabcsikovói (bősi) vízlépcső megépítésének terve, amelyet illetően a magyar parlament és a szlovák kormány álláspontja alapjaiban különbözik egymástól. Továbbá például nem minden állam kezeli azonos módon a nemzeti kisebbségek kérdését, s ez ugyanúgy viták forrása lehet. Úgy vélem azonban, hogy a regionális és szubregionális kezdeményezések sikeres működése megkönnyítheti a fölmerülő aggodalmak és problémák ésszerű kezelését, és elvezethet azok sikeres megoldásához. Végsősoron egyértelműen állíthatjuk, hogy az együttműködés eszméjének terjedése kontinensünk keleti felében visszafordíthatatlan objektív folyamat; ennek gyorsaságát azonban behatárolja az etnikai feszültségek felszínre törése, melyeket évtizedeken keresztül senki sem kezelt, és amilyen feszültségeken NyugatEurópa már sikeresen túljutott. L3ár a tisztázatlan kérdések és feszültségek állami szinten olyan tényezők, amelyek az integráció ellen hatnak, mégis a történelmi hagyományokon alapuló kis és közepes szintű határ menti együttműködésben megoldást nyerhetnek. Ugyanakkor az emberiség világméretű problémái 162