Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

majd a hal dimenzióban; az is kétségleien, hogy az is marad. Az olasz elnöklés idején (ami az évi rotációnak megfelelően a Peniago­naíe-külügyminiszterek 1990. augusztus l-jén megtartott velencei találkozójától az 1991. július 26-27-én lezajlott dubrovniki csúcstalálkozóig tartott, amikor is Jugoszlávia vette át az elnökséget) kapták a legnagyobb ösztönzést a különböző munka­csoportok a működésükhöz. Az elmúlt két évben figyelemre méltó munka folyt a szakértői területeken. Az eddig lezajlott események alapján világossá vált, hogy Olaszország jóval a többi állam előtt jár a "költséges" programok magára vállalásában. A Hexagonaíe-országok közötti gyakorlati együttműködés egészen addig terjed, hogy összehangolják az európai technikákon és technológiákon alapuló infrastniktúrális fejlesztési programjaikat, helyreállítják és kiszélesítik a hír- és távközlési kapcsolatokat olyan régiók között, melyek történelmileg és földraj­zilag összetartoznak. Nagyszabású beruházási tervek készülnek a közlekedési hálózat fejlesztésére; így az Adriát és a Baltikumot összekötő - Magyarországon áthaladó - déli autópálya, és olyan utak kiépítésére, melyek Triesztet és Budapestet Ukrajnával és a közép-európai fővárosokat a dalmát tengerparttal kötik össze. Az infrastruktúra, a hír- és távközlés, a kultúra finanszíro­zása, a kis és közepes méretű vállalatok támogatása elképzelhetet­len a különböző nemzetközi pénzintézetekkel való hathatós együttműködés nélkül. Ilyenek: a Világbank, az Európai Beruházási Bank. elsősorban azonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). amely már kinyilvánította együttműködési készségét. A legjelentősebb feladat, amit eddig az olaszok magukra vállaltak az, hogy munkakapcsolatba lépnek az EBRD-vel és fedezik ennek a kezdeti költségeit. A Hexagonale segít Magyarországnak és a többi résztvevőnek, amelyek az Európai Közösségek teljes jogú tagjává kívánnak válni, hogy összehangolják az áruszállítással, a távköz­léssel, az egészségüggyel, az oktatással, stb. kapcsolatos belső rendelkezéseiket az EK ilyen szabályaival; ez jelentősen lerövidítheti a teljes jogú tagsághoz vezető utat és időt. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom