Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

merőben különbözőit az állami ellenőrzés alatt álló regionális hatóságok minden "külpolitizálgatásátöl". Az Alpok-Adria Együtt­működés eélja a történelmileg és geopolitikailag megosztott Közép­Európa politikailag eltérő és etnikailag nem egységes régióiban az volt. hogy megszüntesse a hidegháború által teremtett megosztott­ságot: fölülről azzal, hogy harmóniába hozza a régiók fejlődését, a környezetvédelmi és gazdasági terveket, alulról pedig azzal, hogy polgári közösségek között mikro-regionális együttműködést létesítsen és ezáltal előkészíti a talajt egy páneurópai "elő­integráeióhoz", amelyben nincsenek blokkok és antagonisztikus eszmerendszerek. Semmi kétség, hogy ez a szervezet - amelyik úgy indult, mint a Kelet és a Nyugat közötti határokat átívelő regionális együttműködés tipikus példája - szintén hozzájárult a második világháború után kialakult európai szerkezet eróziójához és az európai és nemzeti identitás értékeinek erősítéséhez. Az Alpok-Adria Együttműködés kedvező tapasztalataiból következő szerves fejlődés eredményezte azt. hogy az Olaszországot, Magyarországot, Ausztriát és Jugoszláviát egyesítő kormányközi együttműködés új szellemi és tartalmi formát tudott ölteni. Amikor 1989 novemberében Budapesten letették a négyoldalú együttműködés alapkövét, elsősorban Olaszország és Magyarország fogalmazta meg világosan azt a szándékát, hogy a kezdeményezést a katonai és ideológiai blokkok meghaladására használják. A demokratikus folyamatok felgyorsulása Európában azt a kérdést is fölvetette, vajon annak a közép-európai kezdeményezés­nek, melyet a blokkok közötti szakadék áthidalására hoztak létre, mennyire van létjogosultsága most. hogy az alapításkor kijelölt cél már elvesztette érvényét? Politikai szinten az új demokráciák érdekeltségét az együttműködés iránt az mutatta, hogy 1990-ben Csehszlovákia felvételével a regionális kezdeményezést Peiücigonale-vá. alakították, majd 1991-ben ilexayonalc-vá bővítet­ték, amikor Lengyelország is belépett. A drámai fejlemények, melyek 1991 közepén Horvátország és Szlovénia függetlenségének kinyilvánítását követték és amelyek 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom