Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992
Az ideiglenes megoldás ellentétes az államhatárok sérthetetlenségének elvével, ezért a megvalósítása összeegyeztethetetlen az ENSZ Alapokmányában és a helsinki Záróokmányban elfogadott alapelvekkel. A Dunának a közös szakaszról elterelése ugyanis c seh és szlovák területre vinné át a hajózási fővonalat, amelyik jelenleg a Párizsi Békeszerződés - közvetve a trianoni békeszerződés - előírásai szerint a két állam határát képezi. Az egyoldalú intézkedés megvalósulása esetén alapvetően megváltozna a határ jellege. A tavalyi év során kormányaink meghatalmazottainak találkozóin egyetértés volt abban, hogy a jelenlegi problémák szakmai-tudományos jellegűek, és kölcsönös volt a háromoldalú szakmai bizottság létrehozására irányuló törekvés. A bizottság létrehozásának célját és munkájának értelmét azonban megkérdőjelezi a cseh és szlovák oldalon történő - kormánydöntéssel jóváhagyott -, a bősi vízlépcső megépítésének egyoldalú befejezésére irányuló tevékenység. Felelős közös állásfoglalás a szakmai-tudományos problémákban való tisztánlátás nélkül nem képzelhető el. így - a magyar kormány 1992. február 20-i határozatának megfelelően - ismételten kérem Önt az 1977. évi államközi szerződéssel és a nemzetközi jog általános normáival nem összeegyeztethető építési tevékenység felfüggesztésére, hogy ezzel lehetővé váljék a háromoldalú vizsgálat haladéktalan megkezdése, és az államközi jogvita kölcsönös megegyezéssel történő mielőbbi megoldása. Az most a döntő feladat, hogy a feszültség növelése helyett, itt Európa szívében, tovább biztosítsuk a békét és stabilitást, a "Visegrádi liánnak" és országaink együttműködését. Ez a felelősség terhel most bennünket. A vázolt közös úthoz a cseh és szlovák kormánytól várjuk az egyetértési. Ha a Cseh és Szlovák Köztársaság Kormánya mégis elutasítaná javaslatunkat és folytatja a Duna elterelésére irányuló, a nemzetközi jogot súlyosan sértő munkálatokat, akkor azzal nagyon nehéz helyzetet teremt. Nemcsak nemzetközi egyezmé151