Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

A talajvízszint változásaival összefüggésben a térség kiváló mezőgazdasági és erdőgazdasági területei elvesznek. A talaj vízháztartásának változásával módosul a talaj anyagforgalma, az anyagforgalmi változások módosulásokat indukálnak a növénytakaró összetételében, az állatvilág közösségeiben. Az itt élő növény- és állaltársulások a víz évszázados dinamikájához alkalmazkodtak, a társulások lassú mozgásban követni képesek a folyamatokat, a Duna elterelésével beálló drasztikus változásra azonban a természeti-környezeti értékek degradálódása, pusztulása lesz a válasz. A fentiekkel kapcsolatban megemlítem, hogy Magyar­ország és az Európai Közösségek múlt évben aláírt társulási szer­ződése - összhangban a nemzetközi környezetvédelmi jog normái­val - kiemelt célnak tekinti a helyi, a regionális és a határokon át­nyúló levegő- és vízszennyeződés elleni küzdelmet, a határokon átvezető vízi utak vízminőségének védelmét és az ebben való együttműködést. Nem közömbös az a körülmény sem, hogy nem tárták lei a térség szeizmológiai viszonyait és az ebből adódó veszélyeket. A magyar kormány az építkezés felfüggesztése óta a kör­nyezeti problémák közös feltárásának igényével, tárgyalások útján kereste a probléma megoldását. Az általunk súlyosnak itélt kérdé­sekről többször tájékoztattuk - mind szóban, mind írásban ­cseh és szlovák tárgyaló partnereinket. Az Önök szakértői ugyanakkor eddig még nem ismertettek velünk olyan összeállí­tást. amelyik bizonyítaná, hogy az általunk ismertetett várható ká­rok és kockázatok nem valósak. Ezért szorgalmaztuk mi is nemzetközi szakértők bevonásával háromoldalú közös szakértő bizottság létrehozását, hogy a felelős közös döntéshez mindkét fél megfelelő tájékozottság birtokában legyen. Ez mindkét fél számára döntő fontosságú. A háromoldalú vizsgálatokra eddig azért nem kerülhetett sor, mert sem az 1991 decemberi találkozón, sem azóta a cseh és szlovák fél nem vállalta az 1977. évi államközi szerződéssel ellentétes építési munkálatok felfüggesztéséi, amit mi 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom