Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

denekelőlt az ENSZ és a szakosított szerezetek - tevékenységébe, valamint az európai biztonsági és együttműködési folyamatba. A térségünkben zajló átrendeződési folyamatok immár nemcsak potenciális válsághelyzetekkel terhesek, hanem - az egykori Jugoszláviában - tényleges robbanáshoz is vezettek. A szomszédságunkban dúló értelmetlen háború a legközvetlenebbül érinti Magyarországot. A folyamatos légtér- és határsértések, a hozzánk érkezett több mint ötvenezres menekültáradat azt jelzik, hogy a nemzetközi békét és biztonságot komolyan fenyegető vál­sághelyzetről van szó, amely további súlyos következményekkel járhat. Magyarország közvéleménye és kormánya mély aggodalom­mal figyeli az ott élő népek szenvedését és anyagi javainak pusztu­lását, beleértve a több százezernyi vadjasági magyar emberi jogai­nak és kisebbségi jogainak sorozatos és rendszeres megsértését, valamint a horvátországi frontvonalak mentén élő magyarok szen­vedéseit. Az ott élő magyaroknak csakúgy, mint a délszláv államokban élő valamennyi kisebbségnek - a jövőjét, egyebek kö­zölt a területi és kulturális autonómia intézménye biztosíthatja, amiként Lord Carrington is javasolta. Véleményünk szerint a problémák tartós és kielégítő rendezésére irányuló politikai tár­gyalások során a Biztonsági Tanácsnak, az Európai Közösséggel szoros együttműködésben, gondosan figyelemmel kell követnie az ott folyó fejleményeket; ENSZ megfigyelőket vagy békefenntartó ENSZ-erőkel kell küldenie mindazokra a területekre, ahol fe­szültségek vagy konfliklusok adódhatnak. A jelenlegi helyzetben az ENSZ-nek nagy mértékben hozzá kell járulnia a délszláv ncpek közötti konfliktus megoldásához. Magyarország teljes mértékben egyetért azzal, hogy az ENSZ a főtitkár állal kidolgozott terv szerint mielőbb békefenntartó erő­ket küldjön ki. Várakozásaink szerint ez a lépés, valamint a fegy­verek és katonai felszerelések szállítására vonatkozó az ENSZ minden tagállama által szigorúan betartandó - embargo jelentő­sen elősegítheti az átfogó politikai icndezésL. Jugoszlávia voll MO

Next

/
Oldalképek
Tartalom