Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990
I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI - Eseménynaptár
Szulman al-Khalifa sejk miniszterelnöknek és Mohamed bin AlKhalifa sejk külügyminiszternek a jelenlétében. 3. Diplomáciai kapcsolat létesült nagyköveti szinten a Magyar Köztársaság és Bahrein Állam között. 4-6. Steingrimur Sigfusson, az Izlandi Köztársaság mezőgazdasági, közlekedési és idegenforgalmi minisztere látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt Beck Tamás kereskedelmi miniszter. 5. Glatz Ferenc művelődési miniszter, valamint Pozsgay Imre államminiszter részt vett Nyugat-Berlinben a Magyar Napok programjának megnyitásán. 5-6. Joao de Deus Pinheiro, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnöke, a Portugál Köztársaság külügyminisztere, valamint Catherine Lalumiere asszony, az Európa Tanács főtitkára látogatást tett Magyrországon. Tárgyaló partnerük volt dr.Horn Gyula külügyminiszter. Megbeszélést folytattak Fodor Istvánnal, az Országgyűlés megbízott elnökével. Lalumiere asszonyt fogadta Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. Találkoztak nemparlamenti pártok (MDF,SZDSZ,FKgP,Fidesz,MSZDP) vezetőivel. Tárgyalásaik befejeztével sajtókonferencia keretében tájékoztatták a sajtó képviselőit. 5-8. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter hivatalos látogatást tett a Holland Királyságban. (VSZ-tagállambeli honvédelmi miniszter részéről első ízben sorra került hivatalos látogatás NATO-tagállamban.) Tárgyaló partnere volt Relus Ter Beek védelmi miniszter. Részt vett a holland Alsóház Védelmi Bizuottságának ülésén. 6. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke - az 1990. január 10-i 13