Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Augusztus - Jeszenszky Géza külügyminiszter beszéde Bécsben az Európában lévő hagyományos fegyverzet és haderők csökkentéséről folyó tárgyalások plenáris ülésén

utasítsák Moszkvának az arra irányult kezde-ményezését, hogy egyesítsék azon országok katonai erejét, melyek oly nagy hasonlóságot mutattak az ideológiában és a közös - bár nem valós - fenyegetettség-érzésben, mely utóbbinak az alapja a NATO részéről kiinduló támadásról alkotott képzet volt. A szervezet működésének ideje alatt széles körű tapasztalatokra tettünk szert - köztük néhány nagyon keserű volt -, amelyekből határozott következtetések sorát lehetett levonni. Ezek közül a legtragikusabb 1956-ban adódott, amikor is bekövetkezett Magyarország ellen a világháború utáni időszakbeli egyetlen támadás, ami ellen maga a VSZ nem nyújtott védelmet. Ma - amikor a keleti-nyugati konfrontáció tovatűnőben van, amikor kérdésessé válik, beszélhetünk-e még "Keletről" és "Nyugatról", amikor már nem kapcsolja össze közös ideológia az e szervezethez tartozó országokat, amikor egyre több a közös érdek és érték Európa minden országa között, amikor fontos lépéseket teszünk, hogy létrehozzuk egy általános európai biztonsági együttműködés kereteit - nagyon is kérdéses, hogy ez a szervezet hozzájárulhat-e egy új Európa létrehozásához. Természetesen minden szövetség esetében a tagállamok dolga eldönteni, hogy szervezetük tud-e alkalmazkodni új realitásokhoz, és hogy megreformálható-e vagy sem. Amikor az a partnerek közös érdeke, hogy a szövetségük keretein belül folytassák az együttműködést amilyennek a NATO esete mutatkozik -, más államok nem tehetnek mást, mint tiszteletben tartsák e döntést. Másrészt ha egy állam azt vallja, hogy tagsága egy bizonyos szövetségben többé már nem járul hozzá biztonságához, akkor szuverenitását gyakorolva kivonulhat a szervezetből. Tüzetesen elemezve Európa új biztonsági összefüggéseit, arra az elhatározásra jutottunk, hogy a Varsói Szerződésben vagy bármely más katonai szervezetben viselt tagságunk semmilyen módon nem erősíti Magyarország nemzeti biztonságát. Ennek megállapítása arra ösztönöz bennünket, hogy a biztonság terén is átfogóbb kereteket keressünk, az összes európai állammal és a két észak-amerikai demokráciával. Az új európai realitások optimizmusra adnak alapot és bennünket arra a meggyőződésre vezetnek, hogy a megjavult jelenlegi politikai légkörnek és az alapvetően megváltozott biztonsági helyzetnek köszönhetően Magyarország kiválása a régi biztonsági rendszerből nem jelent fenyegetést egyetlen más állam biztonságára nézve sem. 224